2021. augusztus 10., kedd

KI TUD ITT MEGTAKARÍTANI? A KSH MEGMONDJA - MÁR CSECSEMŐKÉNT HÁTRÁNNYAL INDULNAK A SZEGÉNYEBBEK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.08.10.


Tavaly egy átlagos hónapban a háztartások 62 százaléka költötte el maradéktalanul minden bevételét, közöttük akadnak, akiknek a megélhetéshez kölcsönt is fel kellett venniük. Pénzt félretenni leginkább a kétszülős és kétgyermekes családok tudtak – derült ki a KSH friss jelentéséből.


A KSH szerint tavaly egy tipikus hónapban nem érte el az öt százalékot azoknak a családoknak az aránya, amelyek anyagi gondokkal küzdöttek. Mint a Magyarország 2020 kiadványban leírták: háztartások 2,0 százaléka nyúlt a megtakarításaihoz, hogy a szokásos havi kiadásokat fedezni tudja, 2,3 százalékának pedig kölcsönt kellett felvennie e célból.

A statisztikusok arra jutottak, hogy a háztartások 38 százaléka nem költötte el minden bevételét, hanem egy részét megtakarításra fordította. A két felnőtt két gyermekkel típusú háztartások közül tudtak arányaiban a legtöbben (44 százalék) havi szinten pénzt félretenni. A legkisebb, 18 százalékos arányú a megtakarítási képesség, illetve hajlandóság az egyszülős családokban volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.