2021. augusztus 5., csütörtök

ORBÁN NÉPSZAVAZÁSA NEM A NÉPRŐL, ÉS NEM IS A SZAVAZÁSRÓL SZÓL

MÉRCE
Szerző: JUHÁSZ VANESSZA
2021.08.05.


Több mint egy év után ismét engedélyezték a népszavazásokat Magyarországon, ennek örömére pedig Orbán Viktor azonnal be is nyújtott öt kérdést, mellyel a homofób törvényt kívánja a népakarat által legitimálni. Karácsony Gergely sem tétlenkedett, nem sokkal a miniszterelnök után ő maga is benyújtotta öt kérdésből álló népszavazását, melyben többek között kitér a Fudan Egyetem terveinek eltörlésére, az autópályák koncesszióba adásának kérdésére, és az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra is.

Habár a főpolgármester és a kormányfő kérdései annyira eltérnek egymástól, hogy akár két párhuzamos valóságban is feltehették volna őket, a kezdeményezések rámutatnak, hogy a közelgő választásokkal mindkét oldalnak égető szüksége van a nép támogatására.

De vajon mit értenek a politikai szereplők a népakarat fogalmán, reprezentálható-e valamiféle közös vélemény a népszavazással, és mi a garancia arra, hogy a szavazás bármit is ér majd a hatalommal szemben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.