2021. augusztus 18., szerda

TÖBB MINT ÖTEZER EGYETEMISTA NEM KÖLTÖZHET KOLLÉGIUMBA A TANÉVKEZDÉSRE A NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS MIATT

TELEX
Szerző: MOLNÁR RÉKA
2021.08.17.


Az elmúlt napokban számos fővárosi egyetem kollégista hallgatója szembesült azzal ténnyel, hogy a szeptember közepi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt nem költözhet be időben a kollégiumába. A hallgatói önkormányzatok szerint több egyetemen a hallgatói szervezeteket megkerülve döntöttek erről, miközben az intézkedésnek egyetemisták látják a kárát.

„A félévkezdés elején az egyetem kollégistáit haza akarják küldeni a NEK miatt. Erről sem a kollégistákat, sem a HÖK-öt, és semmilyen hallgatói képviseleti szervet sem értesítettek a bejegyzés megjelenéséig.”

Ezt írták hétfőn és kedden olvasóink azzal kapcsolatban, hogy a szeptember 5–12. között tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt számos kollégiumi szobába nem lehet majd Budapesten a tanévkezdéskor beköltözni. Mint olvasóink fogalmaztak:

„Aki nem gólya vagy a nyár folyamán nem lakott bent az Schönherzben vagy a Kármánban, az szeptember 12. előtt nem költözhet be. Aki viszont gólya vagy a nyár folyamán bent lakott a Schönherzben vagy a Kármánban, az maradhat / beköltözhet ezekben a kolikban. Erről semmilyen előzetes egyeztetés nem történt. Egyszer csak ez lett az eredmény. Ez felháborító.” ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.