2021. szeptember 30., csütörtök

850 MILLIÁRDOT KÖLTÜNK SAJÁT ZSEBBŐL AZ EGÉSZSÉGÜNKRE - ÖSSZE KELLENE SZEDNIÜK MAGUKAT AZ EGÉSZSÉGPÉNZTÁRAKNAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.09.30.


Saját zsebből fizetjük az egészségügyi kiadások közel 30 százalékát, ami az uniós országok között is az egyik legmagasabb arány. Az önkéntes egészségpénztárakból ennek csak töredéket finanszírozunk. Az MNB és a Pénzügyminisztérium szerint a pénztáraknak agresszívabb marketinggel kellene megjelenniük a piacon, és nem ártana a tagok felvilágosítása sem.


Brutális összegeket, jellemzően az ország éves egészségügyi kiadásának közel 30 százalékát költjük el minden évben saját zsebből az egészségünkre. Ennél nagyobb arányban az uniós országok közül csak Portugáliában, Litvániában, Máltán, Görögországban, Lettországban, Bulgáriában és Cipruson költenek saját zsebből az emberek. Még az EU-ból időközben már távozó Nagy-Britanniában is csak 15 százalék volt 2018-ben ez arány – derült ki Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének a Pénztárszövetség közelmúltban megrendezett éves konferenciáján tartott előadásából. A GDP mindössze 4,3 százalékát költötte az állam az egészségügyi kiadásokra 2019-ben, a másik 2 százalékot a magánkiadások tették ki.

Ez 2019-ben 956 milliárd forint volt, amiből 106 milliárd forintot a kiegészítő rendszereken keresztül (egészségpénztárak, egészségbiztosítás) finanszíroztunk, 850 milliárd forintot pedig zsebből – mondta Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.