2021. szeptember 8., szerda

DEMETER FRÜSTÖKRE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.09.08.


Sok minden kiderült Demeter Szilárdról már eddig, tegnapi szösszenete után pedig még az is, hogy otthon van a marxizmus-leninizmusban, amikor azt vizionálja, hogy például Gálvölgyi Jánost fölfalja majd mondjuk valamely freSZFE-s növendék, akit most tenyészt a libsibolsikomcsi intézmény, amely ráadásul a CEU-tól kapott helyet, hogy képezze a buzi forradalmárokat vagy forradalmár buzikat. Ebből is kitetszik, hogy az élet meglehetősen összetett dolog, de olyannyira, hogy ez a Demeter nem is igazán tudja átlátni a maga teljességében.

Van neki egy szemüvege, amit úgy hívnak: a nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, a Petőfi Kulturális Ügynökség igazgatóságának elnöke, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Mol-Új Európa Alapítvány kuratóriumi tagja. Összefoglaló néven mind e titulusokat Orbán seggének nevezhetjük bízvást, egyúttal megállapítva azt is, hogy fiatal kora ellenére ez a Demeter már majdnem Vidnyánszky a rengeteg hivatalával és a ciklopi hatalmával, és szándékai is egylényegűek azéval.

Ez pedig az, hogy fogja a macsétét, nekiáll vele kaszabolódni mindent, ami nem népnemzeti-keresztény-nacianalista-fasiszta és Trianontól búvalbaszott. Úgy vélem, sikerült tömören megragadnom a NER kultúra-ideálját, aminek viszont ez Demeter az élharcosa, ott buzog benne a jobboldal kulturális erkölcsi fölénye. És még jós is. Mert ugyanis, hogy elérjünk a kályhához, ez a Demeter azt delirálta tegnap, hogy az előválasztási klipben szereplők, ha törekvésük és vágyaik sikerrel járnak, és megtörténik a kormányváltás, mind megdögölnek.

Nem így fogalmazott, de erre gondolt, amikor poklot vizionált nekik abból a fideszista alapvetésből kiindulva, hogy valaki, mindenki azért áll ki egy ügy mellett, hogy utána tarthassa a markát. Megmutatom betűhíven is a nagyívű gondolatkísérletet: ezekre az emberekre “egy esetleges kormányváltást követően maga a pokol vár, mert felfalják majd őket a kineveltjeik. Mivel egymásnak fogják adni az ösztöndíjakat és a zsíros állásokat”. Az első, ami ennek hallatán az ember eszébe jut, hogy mindenki magából indul ki, másrészt pedig, hogy rossz az, aki rosszra gondol...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.