2021. szeptember 8., szerda

„MINDENKI AZT HITTE, ITT A VILÁGVÉGE, S MIND MEGHALUNK”A KORONAVÍRUS IDEJÉN A ROMA KÖZÖSSÉG CSAK AZ ÖNZETLEN ADOMÁNYOZÓKRA ÉS AZ ÖNFELÁLDOZÓ AKTIVISTÁKRA TÁMASZKODHATOTT

MÉRCE
Szerző: KOCSIS ÁRPÁD
2021.09.08.


„Ahová betört a vírus, ott szedett áldozatokat. Bizonyos fokú védelmet nyújtott a bezártság, amely egyes roma közösségeket jellemez, a gettósodottság és a zárványlét. De azt már röviddel a járvány megjelenése után is tudtuk, hogy ha egy közösségbe bejut a vírus, ott pusztítani fog”, foglalta össze Horváth Aladár, a Roma Parlament egyesület elnöke az elmúlt másfél év tapasztalatait.

Arra, hogy a roma közösségeket a koronavírus-betegség (COVID–19) súlyosabban érintette, mint a nem romákat, pusztán következtetni tudunk. Azonban az, hogy a járvány minden következményével egy kataklizma erejével hatott a legszegényebb községek lakóira, s ezeken belül a romákra – egyértelmű.

E kettő különválasztását érdemes már most hangsúlyoznunk, mint ahogyan a probléma megragadásához az is szükséges, hogy a mélyszegénységben élő romák helyzetét megkülönböztessük a mélyszegénységben élők helyzetétől. Hiszen, bár mindannyian az etnicista politikák elszenvedői, a romák – fokozottan a járvány idején, amint azt alább látni fogjuk – egyben rasszista elnyomás áldozatai is. Ez utóbbit az egyik beszélgetőtársunk úgy foglalta össze, hogy „természetesen senki sem tudja, ki a cigány. De amikor arról van szó, hogy valakit nem szabad beengedni egy helyre vagy hátra kell állítani őt a sorban, akkor hirtelen mindenki tudja, ki a cigány”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.