2021. szeptember 14., kedd

ÚJABB ÜDÜLÉSI JOGOS ÁTVERÉS BUKKANT FEL - A KREDITEK BEVÁLTÁSAKOR IS JÖHET MEGLEPETÉS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.09.14.


Az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett – figyelmeztet a hozzá érkezett jelzések alapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A becsapottak százezrekért silány és túlárazott termékekre költhető krediteket kapnak, az üdülési jog pedig továbbra is 
a nyakukon marad.

A 2010-es évek második felének visszatérő versenyhatósági ügyei közé tartoztak az úgynevezett üdülési jogos esetek, amelyekben a vállalkozások megtévesztő tájékoztatásokkal ígértek segítséget a fogyasztóknak a meglévő, ki nem használt üdülési jogaik értékesítésében. A GVH az idén arról számolt be, hogy két cég ellen is hatékonyan perelt.

Röpke három évet kellett csak várni – értesülésünk szerint sajnos akad lépre csalt, aki ezt már nem élhette meg –, és legalább ezeknek a cégeknek az ügyfelei előtt valós lehetőségként tűnhet fel a kártérítés. Annyira azért nem egyszerű a dolog. A becsapottaknak ugyanis szintén pert kell indítaniuk, és úgy kérni vissza pénzüket. Az azért egyértelmű könnyebbség, hogy a GVH eredményes eljárása után a jogsértés ténye bizonyítottnak tekintendő, így a fogyasztóknak a bírósági eljárások során elég csupán bemutatniuk a cégekkel kötött szerződésüket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.