2021. október 21., csütörtök

AZT HITTE, NAGYOT DRÁGULT MINDEN? - MÉG CSAK MOST JÖHET A NEHEZE

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.10.21.


A jegybank alelnöke szerint a kérdés már nem az, hogy az infláció átmeneti vagy tartós, hanem az, hogy tartós vagy még tartósabb lesz-e. Akadnak elemzők, akik 2,7 százalékos magyar alapkamatot, mások 380 forintra dráguló eurót, 7 százalékra ugró drágulást is elképzelhetőnek tartanak.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) végleges adatai szerint éves összehasonlításban az idén szeptemberben az előző évihez képest 3,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában. Ilyen szintű pénzromlásra utoljára 13 éve, a pénzügyi világválság kitörésének hónapjában volt példa. A csúcstartók 6,4 százalékkal Észtország és Litvánia. A legkisebb, mindössze 0,7 százalékos, drágulás Máltán volt. Érdemes kiemelni, hogy Németországban 4,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Bár a nemzetközi porondon sok közgazdász hangsúlyozza: az utóbbi fél évben mért magas inflációs értékek átmeneti jellegűek, egyre többen vonják kétségbe, hogy ez így lenne. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján arról beszélt, hogy a kérdés már nem az, hogy az infláció átmeneti vagy tartós, hanem az, hogy tartós vagy még tartósabb lesz-e.

Szerinte érdemes a múlt tanulságaival is foglalkozni. 1964 decemberében az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közleményében arról írt: nem tartják valószínűnek, hogy az árak emelkedése tartós nyomást okoz a gazdaságban. Ezután több mint egy évtizedes magas inflációs periódus jött. Virág hangsúlyozta, az infláció tartós megemelkedése a gazdaságok helyreállását is veszélyezteti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.