2021. október 27., szerda

FALUS FERENC: A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY MIATT ÉV VÉGÉIG MÉG ÖTEZREN HUNYHATNAK

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.10.27.


Miközben a koronavírus-járvány negyedik hulláma exponenciális szakaszába ért, a kormány a szigorító intézkedések bevezetése helyett, még mindig csak azt kommunikálja, hogy az oltás az egyetlen hatásos védekezés. Falus Ferenc szerint ez olyan vészes felelőtlenség, amiért előfordulhat, hogy egy következő kormányzati ciklusban bíróság előtt kell felelniük, mint ahogy ez más országokban is megtörtént. A volt országos tiszti főorvos azt mondja, a kormány téved, hogy a gazdaság működtetéséből végső soron jobban jön ki, ha a járvánnyal kevésbé foglalkozik. Nem számol azzal az erkölcsi és gazdasági kárral, amit az jelent, hogy ennek az évnek a végéig várhatóan 35 ezer lesz a járvány magyar áldozatainak száma.


Begyorsult a negyedik hullám?

– Igen. Nagyon. Exponenciális szakaszba került a növekedés, a tesztek pozitivitási aránya egyik napról a másikra legalább három százalékponttal nőtt. Valószínűleg sokkal több fertőzött van a környezetünkben, mint amennyiről tudunk, mert nagyon keveset tesztelünk. Az oltottaknak egy része is megfertőződhet és hordozhatja a vírust, és ő is fertőzhet a környezetében úgy, hogy kevésbé beteg. Úgyhogy az oltottaknak, oltatlanoknak szükségük lenne arra, hogy zárt térben, a közösségi közlekedésben maszkot hordjanak.

Miközben a kormány szerint a járvány elleni egyetlen hatásos védekezés továbbra is az oltás…

– Ez olyan vészes felelőtlenség, amiért előfordulhat, hogy egy következő kormányzati ciklusban bíróság előtt kell felelniük, mint ahogy ez más országokban is megtörtént. Például Franciaországban és Brazíliában, ahol már jogi következményei vannak a hibás járványkezelésnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.