2021. október 30., szombat

MAGYARORSZÁG A SZIGORÍTÓKHOZ CSAPÓDOTT, MÍG AZ ANGOLSZÁSZ VILÁGBAN INKÁBB NYITNAK A NEGYEDIK COVID-HULLÁMBAN

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2021.10.29.


Magyarország miniszterelnöke az alkotmánymódosításig is elmenne, hogy a vállalatok kötelezővé tehessék alkalmazottaik oltakozását: aki nem oltat, azt fizetés nélküli szabadságra, egy év után pedig akár az utcára is rakhatják a munkáltatók. Ehhez képest semmiségnek tűnik, hogy a csütörtöki kormányinfón bejelentett intézkedések szerint november 1-jétől újra maszkban lehet csak használni a tömegközlekedést. A szociális és egészségügyi intézményekben ismét látogatási tilalmat vezetnek be.

A szigorításokra azért van szükség, mert ismét 4 ezer fölötti a napi új fertőzöttek száma, miközben az átoltottság növekedési üteme egyre csökken. A napi fertőzöttek száma utoljára március elején ugrott ilyen magasra és április közepéig maradt tartósan 4 ezer fölött. Akkor a fertőzésszám növekedése miatt március 5-én egy hónapra elrendelték az óvodák és az iskolák bezárását.

Hol szigor volt, most szabadság kezdődhet


Miközben Magyarországon egyre romlanak a pandémiás mutatók, Nagy-Britanniában épp enyhítenek a járványügyi korlátozásokon. Hétfőtől eltörlik a vörös listát, vagyis bármilyen országból karanténkötelezettség nélkül léphetnek az Egyesült Királyság területére azok, akik be vannak oltva az Nagy-Britanniában elfogadott négy oltás, az Astra Zeneca, a Pfizer, a Moderna vagy a Janssen vakcina valamelyikével, és tesztet sem kell már végeztetni. Ez a második enyhítés október eleje óta, a narancs listát már korábban törölték. A brit járványügyi szakemberek magyarázata szerint az enyhítést az teszi lehetővé, hogy mostanra világszerte a vírus delta-variánsa tarol, így a beutazók sem be-, sem kihurcolni nem tudnak olyan vírustörzset, amely új fertőzéshullámot indíthatna el az Egyesült Királyságban vagy máshol...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.