2021. október 18., hétfő

MÁRKI-ZAY PÉTERREL ORBÁN VIKTOR ELLEN

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.10.17.


Az esélytelenek nyugalmával indul Márki-Zay Péter – gondoltam, még jóval az előválasztás első fordulója előtt. Igaz ugyan, hogy MZP – ahogy most már a legtöbben hívják – sokat tett a választók megmozgatása érdekében, és a Mindenki Magyarországa Mozgalom beindításával is igyekezett felkavarni az állóvizet, ám a jelek arra utaltak, kevés sikerrel. Még az is nehézségekbe ütközött, hogy beverekedje magát a „nagyok” közé, azaz a pártok befogadják őt, és ott lehessen a miniszterelnök-jelölti versenyben. Csak ő volt magabiztos, illetve pontosan fogalmazott: amikor a Klikktv vendége volt, azt mondta, akkor van esélye, ha az emberek nem pártlogika alapján szavaznak, hanem Orbán leváltását tartják a legfontosabb feladatnak, akkor ő lesz a befutó
.

Bevallom, némiképp mosolyogtam ezen a kijelentésen, annyira képtelenségnek tűnt, hogy majd épp egy hódmezővásárhelyi polgármester fogja felülírni a pártrendszert. Pedig ez történt. Természetesen nem pártrendszert kellett volna írnom, elég lett volna, ha megmaradok a pártlogika kifejezésnél, de nem biztos, hogy ezzel pontosan lefestettem volna a kialakult helyzetet. Mert bármennyire is némiképp erősen kétkedőnek tűnt a riporteri hozzáállásom, az igazság az, hogy Márki-Zay Péter nagyon is pontosan fogalmazott. Az az utolsó hely, amit akkor jósoltunk neki, és nagyon is reálisnak tűnt, legfeljebb – mint látjuk – az ő számára nem. Előbb – nem kis meglepetésre – bejutott a második körbe, majd – Karácsony Gergely visszalépése után – már esélyessé lépett elő. És nem csak esélye volt a végső győzelemre, igen jelentős fölénnyel vált az ellenzék miniszterelnök-jelöltjévé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.