2021. november 24., szerda

200 MILLIÓ FORINTÉRT SEMMISÍT MEG KÖZEL 5 MILLIÁRDÉRT VETT PCR-TESZTEKET A KORMÁNY

JELEN
Szerző: jelen.media
2021.11.24.


Hetek óta próbáljuk szóra bírni az állami szerveket, hogy számoljanak be arról, miért, és mekkora mennyiségben semmisítenek meg PCR-teszteket a járvány kellős közepén. Információink szerint közel 5 milliárd forint értékű, tavaly beszerzett és időközben lejárt tesztet selejtez le az állam.


Úgy tudjuk, hogy az Országos Kórház Főigazgatóság különböző típusú PCR-teszteket megsemmisítését rendelte el. A munkát a SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft. végzi.

Megbízható forrásunk állítja, hogy nagyságrendileg 5 milliárd forint értékű tesztet semmisítenek most meg.


Mint ismert, tavaly, a kapkodó és átláthatatlan kormányzati beszerzések idején nem csak lélegeztető gépeket vásárolt nagy mennyiségben a kormány, hanem PCR-teszteket is. Ahogy azt korábban már megírtuk, a milliárdos beszerzést a Külügyminisztérium bonyolította.

Mi kerül ebből most a kukába? Úgy értesültünk, hogy a Fosun típusú tesztből – ennek darabja 6070 forint volt - 3,4 milliárd forintért vásárolt a külügy. Ezek idén március vége, április elején jártak le. A Clinomics termékéből 161 millió forintért vásárolt, ennek darabára 2593 forintba került és 2021. április 20-án jártak le. A külügyi tárca vett továbbá 1,355 milliárdért a Maccura tesztjéből is – ennek darabjáért 4106 forintot fizetett a magyar állam – azaz a magyar adófizetők. A Maccura-k is idén tavasszal, azaz április 7 és 13 között jártak le. Éppen, amikor a harmadik hullám tombolt az országban. Ezek a tesztek landolnak most a kukában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.