2021. november 10., szerda

A FŐVÁROS ÉS ÚJBUDA ÁRUL EGY HATALMAS INGATLANT A BIKÁS PARKNÁL, A LAKOSOK 9 EMELETES IRODASZÖRNYTŐL TARTANAK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2021.11.10.


A főváros minél drágábban szeretné eladni a Bikás parknál lévő Tétényi úti Üzletközpontot. A kiírt pályázat szerint a jelenlegi kétszintes épület helyett akár kilencszintes lakópark/irodaház is épülhet, ami ellen a kerületben lakók egyértelműen tiltakoznak. A lakosok csak a sajtó segítségével jutnak némi információhoz, nyílt levelükre a főváros nem reagált. A főváros már csak a pályázati anyagok beérkezése után, a végső döntés meghozatala előtt fog egyeztetni a lakossággal, de azt nem tudni, hogy pontosan mibe lesz akkor még beleszólásuk. A főváros Átlátszónak küldött válaszlevele szerint kötelességük a legmagasabb bevétel elérése, de a városképi szempontok miatt koncepcióterveket is kérnek a pályázóktól. Egy év lenne módosítani az építési szabályzatot, hogy meggátolják egy épületszörny kivitelezését, a sebtében történő eladás során erre azonban nem maradt idő. A teljes értékesítendő területből közel 20 százalék Újbuda tulajdona, és az önkormányzat szerint, ha kiszállnának a pályázatból, akkor a fővárosnak valószínűleg csak az ár számítana...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.