2021. november 17., szerda

A MAGYAROK JOBB SORSOT ÉRDEMELNÉNEK, MINT AMIT A FIDESZ NEKIK SZÁN

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.11.16.


Volt vasárnap egy Fidesz-kongresszus, és van Magyarország. A kettőnek csak igen kevés köze van egymáshoz. A Hungexpo területén rendezett, zászlóerdővel súlyosbított dzsemborin volt minden, mi szem-szájnak ingere. Láthattunk száját nyalogató, beszédét papírról olvasó, ellenfél nélkül egyedüli indulóként rajt-cél győzelmet arató Orbán Viktort, aki szerint csapásokat adunk és kapunk. Ott volt a tekintetében a harcmezőn eltöltött 33 év, ami csak bemelegítés, valamint a szegény Nyugat lesajnálása, ahol fázni fognak a télen, viszont a férfiak is szülhetnek majd, mert a kormányuk ezt intézte nekik. (Taps, derültség.) És, szemben mindezzel, létezik egy kevésbé látványos, viszont valódi valóság, ismertebb nevén: Magyarország.

Például a kiskunhalasi járványkórház, amelyet – bár volna igény – egyelőre nem lehet megnyitni. Az első hírek még arról szóltak, hogy azért, mert elhordták az ottani eszközöket. Nem ellopták, bár a honi viszonyok ismeretében ez sem lett volna meglepő, hanem máshova vitték, oda, ahol szükség volt rájuk. De kiderült, nem ez az igazi ok, az eszközök állítólag rendelkezésre állnak, csupán a szokásos helyzet állt elő: nincs elég ember, se orvos, se ápoló, aki a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz szükséges berendezéseket működtesse.

A zászlóerdő előtt egymást váltották a szónokok. A Fidesz alelnökei, valamint a főváros tizenhatodik kerületének polgármestere, aki ha lehet, még a kórházban fekvő, és ezért igazoltan hiányzó Kósa Lajosnál is ostobábbnak mutatkozott. Kovács Péterről van szó, aki elszólta magát, amikor azt mondta: a kampányban számít kellemetlen kérdésekre, de még nem kapták meg a választ a Fidesz-központból. (Néma, dermedt csend.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.