2021. november 20., szombat

A TAKARÍTÓCÉG, AMELY EGY ÉV ALATT KÖZEL 480 MILLIÁRD FORINTNYI ÁLLAMI MEGRENDELÉST KAPOTT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.11.19.


Nem lenne meglepő, ha a B+N Referencia Zrt-nél valahol el lenne téve emlékbe egy kinyomtatott példány a Közbeszerzési Értesítő tavalyi 223-as lapszámából. A szinte napra pontosan egy éve, 2020 november 17-én megjelent értesítőben ugyanis két olyan tender eredménye is szerepelt, amelyeket az eredetileg takarítással foglalkozó cég húzott be. Ekkor már nem számított újdonságnak, hogy a kormányközeli vállalat tarol a közbeszerzéseken, az a bizonyos lapszám mégis szintlépés volt. A két megbízás összértéke ugyanis a 118 milliárd forintot közelítette. Ennyi állami megrendelést az előző négy évben összesen nem kapott a társaság.

Egy év alatt közel 500 milliárd

A két hatalmas tender azonban így is csak a nagy menetelés kezdete volt. Azóta a B+N további több mint egy tucat közbeszerzést nyert el, köztük egy 300 milliárdosat is.

Az elmúlt 12 hónapban így összesen közel 480 milliárd forintnyi állami megbízást kapott.


Ez NER mértékkel nézve is hatalmas összeg, még akkor is, ha a megállapodások egy része egy évnél hosszabb időre szól. Csak összehasonlításképpen: a kormány házi autópályaépítője, a Szíjjártó Pétert jachtoztató Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt ugyanebben az időszakban önállóan 104 milliárdig jutott, és még a más cégekkel közösen elnyert gigaberuházásokkal sem tudta hozni a B+N szintjét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.