2021. november 25., csütörtök

FASISZTA?

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: BAUER TAMÁS
2021.11.19.


A „fasiszta” jelzővel illette brüsszeli látogatása során az Orbán-rendszert Márki-Zay Péter. Hogy egészen pontosak legyünk, fasiszta pártállamot mondott, melyet a „korrupt Orbán” épít. Gulyás miniszter szokásos sajtótájékoztatóján egy alákérdezésre válaszolva egyszerűen butaságnak nevezte a minősítést. Hozzáértő „elemzők” az ATV-ben azzal kifogásolták a fasiszta jelzőt, hogy Orbán rendszeréről minden rosszat el lehet mondani, de ezt azért nem. Tényleg nem?

Bartus László Orbán Viktor államépítését elemezve már 2011-ben megállapította, hogy az Európai Unió „első fasiszta állama” jött létre Magyarországon. Tíz évvel később azt kell mondanunk, hogy tökéletesen látta az irányt. Ungváry Rudolf 2014-ben kitűnő könyvben jellemezte körültekintően „fasisztoid mutációként” az Orbán-rendszert. Igaza volt. Nem véletlenül üdvözli most Márki-Zay brüsszeli állítását.

Vajon egyetérthetünk-e Márki-Zay kijelentésével? Mit állíthatunk biztosan arról, amit a Fidesz létrehozott?

Először is azt, hogy – miként ezt Orbán maga is kimondta – 2010-ben nem csupán kormányváltás történt, hanem a 2010 előtti rendszert új rendszerrel váltották fel a parlamenti többség új birtokosai. (Orbán szerint a magyar választók tették ezt a szavazófülkékben, de ők nem tudhatták, hogy mire használja fel a szavazatukkal szerzett többséget a Fidesz.) Minthogy a felszámolt rendszer liberális demokrácia volt, az új rendszer – mint azt Orbán büszkén ismételgeti – nem az. Ő illiberális államnak vagy illiberális demokráciának nevezi, kritikusai szakszerűen autokráciának, vagyis nem demokráciának. (Elsőként, alapos összegző elemzés alapján Kornai János állapította meg ezt 2011-ben.) Én hosszú ideje önkényuralomként szoktam jellemezni. Olyan rendszer ez, ahol vannak ugyan választások, van parlament, sőt van alkotmánybíróság és ombudsman is, de a választójog szabályait a kormányhatalom birtokosa állapítja meg számára kedvező módon; ahol a parlamenti ellenőrzést kikapcsolják (vizsgálóbizottságokat nem a kormány, hanem az ellenzék ellenőrzésére állítanak csak fel); az Alkotmánybíróság költségvetési és adóügyekben rendszerszerűen nem vizsgálódhat, és az alkotmánybírókat, akárcsak az ombudsmant, szintén a kormányhatalom birtokosa jelöli ki; ahol önkormányzatok ugyan vannak, de hatáskörüket jogi és pénzügyi eszközökkel a végtelenségig korlátozzák; ahol újságot vagy internetes portált kiadni szabadon lehet, és számosan teszik is, de a milliókat elérő közszolgálati médiát a kormányhatalom birtokosa irányítja, az folyamatosan a Fidesz propagandáját zengi, a széles kört elérő nyomtatott és elektronikus médiumokat is felvásárolják vagy a reklámok blokkolásával ellehetetlenítik, tehát erőteljesen visszaszorul a sajtószabadság...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.