2021. november 1., hétfő

MÁR FŐIGAZGATÓJA IS VAN A NEM LÉTEZŐ FUDAN EGYETEMET FENNTARTÓ ALAPÍTVÁNYNAK

HVG
Szerző: LENGYEL TIBOR
2021.11.01.


Palkovics László miniszter részben egy korábbi helyettes államtitkárnak engedte át az irányítást, de maradt a kuratórium elnöke. A fenntartó alapítványnak egyelőre nincs mit fenntartani, mivel a kínai egyetem budapesti kampusza nem létezik: a kormány népszavazást ígért róla – a főpolgármester el is indított egyet –, de ettől függetlenül már 
nagy lépésekkel készítik elő a beruházást.

Újabb személlyel, egy főigazgatóval bővült a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány gárdája, miután az eddigi kuratóriumi elnök, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mellé ebbe, a más felsőoktatási intézményi alapítványoknál nem létező, újonnan létrehozott pozícióba nemrég kinevezték Bertáné Dr. Bényi Krisztinát. A változtatást az alapítvány kuratóriuma kezdeményezte október 8-án, a változásbejegyzési kérelmet pedig október 18-án hagyta jóvá végzésében a Fővárosi Törvényszék – derül ki a hivatalos iratokból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.