2021. november 8., hétfő

MÁRKI-ZAY ÉS A DEMOKRATA JOBBOLDAL

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: UNGVÁRY RUDOLF
2021.11.05.


...Márki-Zay miniszterelnöki jelöltsége nemcsak azért volt lehetséges, mert egyrészt alig tudtak róla valamit, és akik új arcot kívántak, megtalálták benne. Nemcsak azért, mert a baloldaliak és liberálisok egy része képes volt átszavazni, azaz racionálisan és toleránsan gondolkodni. Hanem azért, mert az eltelt száz év után mára talán a demokrata jobboldaliaknak valamivel nagyobb tábora lett, Auer Pál, Barankovics István stb. talán öntudatlan örököseinek. Én is nagyon aggódom, sikerül-e MZP-nek megúsznia, hogy ne billenjen át a retorikájával, de ameddig ez nem következik be, retorikája és vele a politikai céljai nem feszítik szét a jobboldali demokratikus kereteket. Hódmezővásárhelyen két éve gyakorolja a jobboldali demokratától elvárható megértést, amibe a cigányok támogatása, a szegények védelme, a zsidók emlékeinek ápolása éppúgy beletartozik, mint a közgyűlésben az állandó egyensúlyőrzés. Megjelenése az országos politikában helyreállíthat egy hiányzó politikai erőegyensúlyt a magyar demokratákon belül. Ezzel talán nemcsak baloldali demokrata, hanem jobboldali demokrata ellenfele is lesz a visszatért és pillanatnyilag a hatalmat bitorló, magát látszatdemokráciával álcázó szélsőjobboldaliságnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.