2021. november 5., péntek

„NEM EGY GYEREKKEL KELL SZÁZAT LÉPNI, HANEM SZÁZZAL EGYET” – L. RITÓK NÓRA PÉLDAÉRTÉKŰ KÜZDELME EGY JOBB VILÁGÉRT

WMN
Szerző: CHRIPKÓ LILI
2021.10.31.


Pályakezdő fotós voltam még, amikor 2019-ben először jártam riporton L. Ritók Nóránál, zúgott a fejem, mire kijöttünk az interjúról tőle, mert a buborékomból kikukkantva itt szembesültem az igazi élet igazi problémáival. Nóra csak sorolta a lehetetlen helyzeteket, amelyekkel küzdenek Berettyóújfalu járásban, számomra pedig szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy van, aki fel tudja venni a harcot az egyre jobban leszakadó vidék súlyos gondjaival, kiszolgáltatottságával, jövőkép nélküliségével… – a 2019-es SzuperWMN-díj közelét kategóriájának nyertesével, L. Ritók Nórával Chripkó Lili beszélgetett.

aztán Nóra az interjú után kivitt minket Toldra

Az Igazgyöngy Alapítvány egy „pilot programot” indított a szegregált zsákfaluban. Helyes kis tanodában jártunk, brikettálógépet néztünk, ami a téli tüzelőt gyártotta, a határban nőtt a hagyma, férfiak kalapáltak és asszonyok dolgoztak a kézművesműhelyben. Úgy tűnt, mégis van jövő, csak kell legalább egy ember, aki hisz benne. Azóta, ahol tudom, ámulattal követem Nórát, olvasom a blogját, cikkeit, bejegyzéseit, tapsoltam, amikor SzuperWMN-díjat nyert, és dühöngtem, amikor a vírushelyzetre hivatkozva lecsökkentették iskolája támogatását. Aztán újra tapsoltam, amikor három nap alatt összegyűlt a hiányzó összeg civil felajánlásokból – sőt még több is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.