2021. november 5., péntek

ORBÁN ÁTRENDEZHETI A POLITIKAI SZÍNPADOT, DE BŐVÍTENI NEM TUDJA

HÍRKLIKK
Szerző: SEBES GYÖRGY
2021.11.05.


Hiába a bizakodó nyilatkozatok, az Európai Parlament keretein belül aligha tudnak létrehozni egy új és erős szélsőjobboldali pártcsaládot – véli Balázs Péter, a CEU egyetemi tanára. A volt külügyminiszterrel és uniós biztossal Orbán Viktor – utóbbi időben sűrűbbé vált – ilyen irányú tárgyalásairól beszélgettünk. A miniszterelnök a múlt héten Budapesten fogadta Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét, a héten pedig videokonferencia keretében tárgyalt lengyel és olasz barátaival. Mindegyik megbeszélést úgy állították be, mint a jövendő együttműködés fontos állomását.


Orbán Viktor szerint „kifutott a talaj azon pártszövetségek alól, amelyek az elmúlt 30-40 évben létrejöttek és egy új korszak jön”. Valóban?

– Az Európai Parlament érdekes tükre az európai politikai áramlatoknak. A legnagyobb pártcsalád változatlanul a mérsékelt középjobb pártoké, ez az Európai Néppárt, ahonnan a Fidesznek nemrég dicstelenül távoznia kellett. Utánuk viszonylag egységes tömböt alkotnak a szociáldemokrata pártok, a harmadik helyen pedig még mindig a liberálisok vannak. Az kétségkívül tény, hogy e pártcsaládok tagjai nem egységesek és országonként mások is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.