2021. november 2., kedd

RAKTÁROSI FIZETÉSÉRT ROBOTOL TÖBB EZER TANÁRSEGÉD ÉS ADJUNKTUS A MAGYAR EGYETEMEKEN

G7.HU
Szerző: PÁLOS MÁTÉ
2021.11.02.


A 30-as évei elején járó Dániel nemrég lett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen teljes állású tanársegéd, havi nettó fizetése 155 ezer forint. Reméli, hogy akár jövőre kinevezhetik adjunktusnak, ehhez megvannak az előírt publikációi, konferenciaszereplései, rövidesen meglesz a doktori disszertációja is. Ma egy adjunktusi fizetés körülbelül nettó 185 ezer forint. Dániel szerint adjunktusi szinten már akár 10-15 évig is ott lehet ragadni, erre sok példát lát maga körül.

„Ez valójában a szenvedélyem, az érdeklődésemet ebben a szellemi környezetben tudom leginkább kiteljesíteni. De nem gondolhatok az egyetemi munkámra kizárólagos karrierként, és nem várhatom ettől a pályától az anyagi helyzetem jobbra fordulását – mondja. – Van egy másodállásom, sőt havi munkabevétel szempontjából inkább első számú. Ez a tanársegédek és adjunktusok között természetes, nem tehetnek mást. Tulajdonképpen luxus, hogy egyetemi oktatóként dolgozhatok. A lakásomat a szüleimtől kaptam, nem fizetek lakáshitelt. Csak azért engedhetem meg magamnak, hogy ilyen iszonyatosan keveset keressek, mert privilegizált helyzetben vagyok. Persze kérdés, meddig tudok így egyensúlyozni a két munka között.”

Bence pár évvel idősebb, egy vidéki egyetemen tanszékvezető adjunktus, fizetése nettó 204 ezer forint. Ez az összeg az egyetemirányításban vállalt feladatai miatt 20 ezer forinttal több, mint a felsőoktatási bértábla szerint az adjunktusoknak adható garantált alapbér. Mivel ingázik, tanszékvezetői bónusza el is megy a havi pár éjszakáért kifizetett szállásra. Bencének időszakos másodmunkái vannak, ezekből átlagosan havonta megkeres még körülbelül nettó 40-50 ezer forintot. Nem fizet lakbért, hitelt, nincs autója, gyereke, kétszobás lakása szülői ajándék volt.

"Alacsonyak az igényeim, nem veszek háromévente laptopot, nem járok étterembe, kevés ételt rendelek. Igyekszem igényes ételeket enni, de ezekből a bérekből szerintem az egészséges és változatos étkezés nagyjából lehetetlen Magyarországon. Könyvre költöm el a legtöbb pénzt. Valószínűleg ezek a bérviszonyok is benne vannak abban, hogy egyelőre nem szeretnék gyereket"

– mondja. Bence folyamatosan keres jobban fizető munkát a szektorban, menne külföldre is. Heti tizennyolc-húsz 45 perces órát tart, ez nagyjából az adjunktusoknak előírt kötelező óraszám duplája, emellett publikálási kötelezettsége is van. Úgy látja, az oktatók extrém túlterhelése általános a karon, „tanársegédet lasszóval kell fogni, de tudok olyan docensről is, aki az előírt óraszám háromszorosát tanítja”.

Bence számottevő béremelkedésre akkor számíthat, ha mondjuk öt-hét év múlva docenssé nevezik ki. Egy docens garantált, bónuszok nélküli bruttó 388 ezer forintos bére a nettó 260 ezer forintot is megközelíti ma Magyarországon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.