2021. november 7., vasárnap

SZABAD SZEMMEL: MOST AZ A KÉRDÉS, RESZKET-E ORBÁN VIKTOR? - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.11.07.


A politikai tekegolyó szépen tarol mostanában Közép- és Kelet-Európában: már ledöntötte a populista cseh és a bolgár miniszterelnököt, a két erős embert.


The Times

A politikai tekegolyó szépen tarol mostanában Közép- és Kelet-Európában: már ledöntötte a populista cseh és a bolgár miniszterelnököt, a két erős embert, és most az a kérdés, reszket-e Orbán Viktor? Így foglalja össze a térség helyzetét Hódmezővásárhelyről keltezett tudósításában a patinás lap. Azért onnan, mert a helyi polgármester, Márki-Zay Péter az egyesült ellenzék élén véget kíván vetni a politikus 11 éve tartó uralmának.

Maga az előválasztások győztese opportunistának, ideológiai kaméleonnak tartja a kormányfőt, hiszen az komcsiként kezdte még az átkosban, majd liberális, később konzervatív lett, jelenleg pedig egypárti, fasiszta államot épít. Abban viszont végig következetesnek bizonyult, teszi hozzá, hogy mindig is a hatalomra ácsingózott, illetve meg akart gazdagodni és ez sikerült is neki, alaposan.

A jó egy évtized alatt Orbán a maga, büszkén illiberális képére formálta az országot. Harcban áll az EU-val, mert az szerinte a saját kozmopolita világképét próbálja rákényszeríteni a konzervatív magyarokra. Ám kérdés, hogy a veterán politikai nehézsúlyú nem akadt-e méltó ellenfélre a városvezetőben, aki hívő katolikus, hét gyermek apja, bár vidéki polgármesterség jelenti számára az eddigi legmagasabb politikai tisztséget?

Márki-Zay azt mondja, az emberek változást igényelnek, mert elegük van a hivatásos politikusokból. Legnehezebb feladatának azt tarja, hogy helyreállítsa a demokráciát és legyűrje az immár járványos korrupciót. Meg felelősségre kívánja vonni a bűnözőket. Azon kívül javítani akarja a viszonyt Brüsszellel, ugyanakkor nem érti, Orbán miért tartja olyan sokra Putyint. Viszont nem bontaná le a határkerítést, ám a menekültekkel emberségesen bánna, mint ahogy véget vetne a melegek, a zsidók és a romák elleni gyűlölethadjáratnak is.

Az esélyeit jónak ítéli meg, mert jobbról és balról egyaránt sok szavazatot tud begyűjteni. Még a volt Fidesz-hívek számára is hiteles alternatívát jelent, állítja. A kormányfőre bizonyosan kemény kampány vár, de szinte az egész média őt támogatja. Így már célba vette Márki-Zay feleségét, aki bába és a polgármester szerint a hatalompárti lapok úgy állítják be, mintha az otthonszülés híveként gyerekgyilkos volna.

Őt magát pedig azzal vádolják, hogy a CIA ügynöke, továbbá Soros pártfogoltja, aki a „gonosz Brüsszel” parancsára jár el. Úgy fogalmaz, hogy a hatalom szemében összeesküvés zajlik Orbán, és minden ellen, ami tisztességes, keresztény és magyar.

Viszont ha a Fidesz kikap tavasszal, az megerősíti, hogy a régióban a populizmus ellen fordult a hullám.

Der Tagesspiegel

„Az uniós intézmények a jogállami vitában lépre mentek a lengyel miniszterelnöknek, mert nem arról kellene vitatkozniuk, mekkora lehet az EU jogköre. A lényeg ugyanis nem a közösségi jog elsőbbsége, ami bonyolult és nem is válaszolható meg egykönnyen: igazából az számít, hogy Lengyelországban a kormány és az alkotmányos demokrácia között zajlik a küzdelem”. Erre figyelmeztet a holland történész és politikai filozófus, Luuk van Middelaar, aki jelenleg a Leideni és Louvain-e Egyetem professzora, de jól ismeri a brüsszeli viszonyokat is, mert 2009-14 között az akkori bizottsági elnök, von Rompuy csapatában dolgozott.

Úgy véli, hogy ha Merkel lelép a színről, a többiek csak nehezen tudják majd fenntartani a párbeszédet Orbánnal és Morawieckivel, mert ők idáig abból indultak ki, hogy keletnémet származása folytán a leköszönő kancellár mindenki másnál jobban érti őket nyugaton.

De Brüsszelnek arra kell összpontosítania, hogy a demokratikus normák kapcsán kialakult ellentétek csupán mellékhadszínteret képeznek. Hiszen Varsóban az alkotmány ellen folyik a háború, felszámolják a hatalmi ágak szétválasztását, korlátozzák az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint a tudomány és az oktatás szabadságát. Hasonló változások mennek végbe magyar földön is, és ha a folyamat a két országban az eddigi mederben folytatódik, akkor hamarosan egyiket sem lehet demokráciának nevezni, a szó igazi értelmében.

Ily módon az EU-nak hagynia kellene a csudába a nemzetállami szuverenitást, sokkal többet számít, hogy szüntesse be működését a Fegyelmi Kamara. A szakértő ugyanakkor nehezen tudja elképzelni, hogy ezek után a Bizottság minden feltétel nélkül utalná a PiS-nek a pénzeket az újjáépítési alapból. Attól viszont nem tart, hogy szétesik az unió, bár az ügyeket mind inkább áthatja a politika. Az állam- és kormányfők azonban pontosan érzékelik, hogy más, amit a kollégák a csúcsértekezleteken mondanak, illetve az, amit hazai fogyasztásra, a közvéleménynek szánnak. De ettől még vannak olyan erők, amelyek a közösség szétszakításán dolgoznak.

Ám Brüsszel szerencsére egyre gyorsabban reagál. A koronaválság elején pl. négy hónapi bénultság után gyorsan magához tért és létrehozta a 750 milliárd eurós gazdasági segélycsomagot.

Reuters

Bár a hivatalos vizsgálat még nem zárult le Izraelben a Pegasus-botrányban, a kormány most először elhatárolódott a gyártó cégtől, miután az Egyesült Államok négy napja nemzetbiztonsági megfontolásokból feketelistára tette az NSO-t. Így az immár nem jut hozzá amerikai technológiához, alkatrészekhez. Az izraeli külügyminiszter most kijelentette, hogy a kémprogramot kifejlesztő vállalatcsoport nem állami érdekeltség, így semmilyen kapcsolatban sincs az ország politikájával. Lapid szerint ugyanakkor aligha van a világban másik hatalom, amely szigorúbb szabályokat hozott volna a digitális hadviselés ellen, és amely szigorúbban betartatná ezeket az előírásokat.

Az NSO a hadügyi tárca felügyelete mellett adja el külföldön a szoftvert, amelyről azonban egy nemzetközi oknyomozó sajtókonzorcium a nyáron kiderítette, hogy több kormány is újságírók, jogi aktivisták, sőt, hivatalban lévő személyiségek ellen vetette be. Arról egyébként még nincs hír, hogy Izrael korlátozni szándékozná az NSO tevékenységét. Maga a holding pedig fenntartja, hogy csakis bűnüldöző hatóságoknak, illetve titkosszolgálatoknak értékesíti a programot és ügyel arra, nehogy visszaélések történhessenek. Továbbá hogy megszakította a kapcsolatot azokkal az országokkal, amelyek mégis törvénytelenségeket követtek el, mert a rendszer a terrorizmus és a súlyos bűncselekmények kiszűrésére való.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.