2021. november 4., csütörtök

SZABÓ TÍMEA: KÖVÉR LÁSZLÓ NEM A MUNKÁLTATÓM, JOGTALAN A 10 MILLIÓS FIZETÉSMEGVONÁSA

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.11.04.


Kövér László házelnök szerint 10 milliót, egészen pontosan 9 686 400 forintot ér egy zászló kitűzése a parlamenti ülés alatt. Legalábbis ilyen mértékű fizetésmegvonást szabott ki a Párbeszéd társelnökére, akivel interjúnkban arra is kerestük a választ, hogy vajon hova tűnnek ezek a tízmilliók.

Mint emlékezhetünk, a tavaszi ülésszak utolsó ülésén, amikor a Fudan Egyetemről is szavaztak, kiakasztott a pulpitusra egy kínai zászlóvá alakított Fidesz-logót és ennek köszönheti azt a megdöbbentő mértékű büntetést, ami négyhavi fizetésmegvonást jelent. Semmiképpen sem ironizálnék a történteken, de a helyzet annyira groteszk, hogy jogosnak érzem a kérdést: tízmillió forintból meddig tudná a gyermeke oktatását, taníttatását biztosítani?

– Ha rajtunk múlik a kormányzás, akkor a felsőoktatás ingyenes lesz, akárcsak az első diploma, tehát nem lesz szükség tízmillió forintra. Ez persze a Fidesz-kormány alatt nincs így, hiszen az összes egyetem fizetős.

Mindössze azért kezdtem ezzel a felütéssel a beszélgetést, mert az ember úgy gondolná, hogy egy keresztény-konzervatív értékrenddel büszkélkedő kormány fontos politikusának lehetne annyi belátása, hogy nem sújt tízmilliós büntetéssel egy családanyát. Sőt, semmilyen pénzelvonással. Amikor akciózott, számolt-e a várható következményekkel és azok mértékével?

– Természetesen számoltunk vele, de azzal semmiképpen, hogy 10 millió forintos lesz a büntetés. Ez a véleménynyilvánítás szabadságának olyan súlyos lábbal tiprása, hogy ilyet szerintem egy normális országban senki sem feltételezne. Ez is azt bizonyítja, hogy nyilvánvalóan nem élünk normális országban, nincs demokrácia, sem jogállam, ilyet diktatúrákban szoktak csinálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.