2021. november 4., csütörtök

HOLLAND GYEREKKÖNYVEK A MÁSSÁGRÓL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Vera
2021.11.02.


A másság el (nem) fogadása mostanában egészen kormányzati kommunikációs magasságokba emelkedett Magyarországon, így talán érdekes lehet megnézni, hogyan állnak ehhez a kérdéshez Hollandiában. Vera posztja ráadásul rögtön kétféle „másságról” szól.

„Múltkor, még nyár végén Sneekben betértünk egy könyvesboltba - nálunk szerencsére a városnézéshez hozzátartozik a könyvesboltok meglátogatása is. Szóval itt, ebben a boltban találtam rá egy kicsi gyerekeknek szóló képeskönyvre, aminek címe: Nem tudod kiválasztani, hogy kibe leszel szerelmes.

Először meg is lepődtem, mert hirtelen váratlanul ért, hogy ez tényleg ilyen kicsiknek szól. De valójában semmi meglepő nincs benne: meg lehet magyarázni gond nélkül, miért van valakinek akár két apukája vagy miért megy két lány kézen fogva az utcán.

Nem kellenek hozzá bonyolult szavak, egyszerűen olyan szinten és emellett értelmesen is el lehet mondani, amit a kicsik is teljesen megértenek. Sokak felfogásával szemben ettől pedig nem lesznek melegek, sőt, „hajlamuk” sem emiatt lesz. Csak nem fognak később köpködni az utcán, mint sokan olyan családokból, ahol ez volt a mérce...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.