2021. december 20., hétfő

ANNYI A PÉNZE A KÖZMÉDIÁNAK, HOGY NEM TUDJA ELKÖLTENI, PEDIG MÁR KÓKA JÁNOS MAGÁNKLINIKÁJÁVAL IS LESZERZŐDTEK

444.HU
Szerző: VÉG MÁRTON
2021.12.20.


Szeptember végéig 8,1 milliárd forint nyereséggel zárt az MTVA, jövőre pedig már 130 milliárd forintból próbálják megoldani az objektív, kiegyensúlyozott tájékoztatást.

Most már huzamosabb ideje annyi pénze van a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA), hogy nem tudja mire elkölteni. A közmédiánál - ellentétben a kereskedelmi tévékkel és rádiókkal - alapvetően nem döntő szempont a nyereségesség, ennek ellenére tavaly nem tudta elkölteni a költségvetésből kapott támogatást, így 20,5 milliárd forint profittal zárt, és idén is jó eséllyel milliárdok maradnak a tárban.

Az MTVA 2021 harmadik negyedéves eredménykimutatása szerint idén szeptember végéig 8,1 milliárd forint adózott eredménnyel zárt a közmédia büdzséje. Ez június végén már 10,1 milliárd forintnál is tartott, tehát kétmilliárd forinttal ugyan romlott a mérleg, de még így is bőven nyereségesen üzemel a közmédia. Ehhez persze költségvetési források kellenek: ez az egyéb bevételek soron található 82,3 milliárd forintos összeggel, míg a reklámokból 4,2 milliárd forint folyt be. Ez eddig bőven fedezte a kiadásokat, amelyek jelentős része szolgáltatásokra és bérekre ment el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.