2021. december 7., kedd

ÉVI SZÁZEZREKKEL KÁROSÍTJA MEG A NYUGDÍJASOKAT A KORMÁNY, AZ OSZTOGATÁS SEM ELLENSÚLYOZZA EZT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.12.07.


„És ha hét százalékos lesz jövőre az infláció, nem pedig öt?” – kérdezett vissza Korózs Lajos, akitől arra kerestük a választ, hogyan értékelendő az Orbán Viktor által tegnap bejelentett – az eredetileg előirányzottnál két százalékponttal nagyobb – öt százalékos januári nyugdíjemelés. Az országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerint az alapvető élelmiszerek árának drágulási üteme az idén hónapról-hónapra meghaladja még a hét százalékot is. A nyugdíjasoknak jól kommunikálható – és láthatóan sikeresen alkalmazott – választások előtti osztogatási „gesztus” legjobb ellenszere a szocialista politikus szerint a közérthetően, az ország minden szegletébe eljuttatott információ.


Mint a Hírklikk is beszámolt róla, hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben azonnali kérdésre válaszolva – mintegy mellékesen – bejelentette, hogy jövőre a költségvetésben előirányzott három százalékkal szemben, öt százalékkal emelik a nyugdíjakat, miután a Magyar Nemzeti Bank szerint ilyen drágulási ütem várható jövőre. Matolcsy György legutóbb 4,7-5,1 százalékos várható inflációról beszélt 2022-ben, a jegybanki prognózis majd valamikor a hónap közepén jön ki legfrissebb inflációs jelentésében.

Egyébként az idei évet is három százalékkal kezdte a kormány, majd – szokatlan módon, nem egy lépésben, novemberben hajtotta végre az ilyenkor törvény által előírt utólagos éves kiegészítő nyugdíjemelést, hanem kettőben (ami azt jelenti, hogy kétszer is demonstrálhatta a választópolgároknak, mennyire törődik a lakosságnak ezzel a rétegével).

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb – októberre vonatkozó – adatai szerint amúgy a fogyasztói árak 6,5 százalékkal haladják meg az egy évvel ezelőtti szintet (a novemberi adat szerdán jelenik meg). Az előrejelzések pedig további drágulást vetítenek előre. A Portfolio elemzői konszenzusa szerint novemberben hét százalék fölé emelkedhetett az infláció, ami 2007 óta nem látott rekord...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.