2021. december 20., hétfő

MÉG BEUGROTT A LÉÉRT

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2021.12.17.


...az már mégiscsak túlzás, hogy ezekből a korrupt, többségében eljárás alatt álló vagy épp a börtönből nemrég szabadult emberekből és viselt ügyeikből a kormánypárti hivatalosság tőkét óhajt kovácsolni. „Működik a jogállam” – mondják egymást túlharsogva, de hát egyrészt az említettek fele még mindig benn ül a parlamentben és zavartalanul ügyködik, másrészt, amint látom, ebből a mérhetetlen mennyiségű korrupciós botrányból a kormányerő még hasznot is húzna. Hogy jogállam – sőt: egy állam – miként működhet úgy, hogy büntetőjogilag releváns, korrupt, becstelen emberek szavazgatnak pénzekről, morálról meg hazáról, az majd finomításra szorul, de gondolom, már dolgoznak ezen. A Völner-ügyre visszatérve, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter egy hét eleji interjúban ki is fejtette, „első pillantásra joggal gondolnánk, hogy az ügy ártani fog a kormánynak, de ebben nem vagyok biztos”. Lehetséges, hogy Gulyás mint fideszes miniszter ennek örül, de ami az ország állapotát illeti, erre kevés oka van. Ha egy ekkora balhé – aminek a vége még nem is látszik tisztán – nem árt a kormánynak, ott az ország lelkiállapotával van baj, de logikailag is érthetetlen Gulyás lelkesedése: annak örül, hogy minisztertársa megbukott ugyan, de bukott még vagy hat fideszes főember, ilyenformán kiválóan működik a jogállam. Egyszer végig kellene gondolni, hogy ha hat magas szintig jutott fideszes éveken keresztül zavartalanul csalhatta a köz pénzét, akkor a korábbi években vajon hogyan működött a jogállam, ezen belül a bűnüldözés? Azonban az a korrupciós gyakorlat, amit Mengyi, Simonka és Boldog „alkotmányos költségek” fedőnéven művelt, szinte biztosan nem szűnt meg ezek lebukásával, feltehetően most is folyik. Ha valaki ezt fölveti, arra az a válasz, hogy „ha tud valamit, tegyen följelentést”. A világ legcinikusabb válasza, az állampolgár ugyanis a legritkábban van abban a helyzetben, hogy kétséget kizáróan, bizonyítékokkal a kezében mutathat olyan bűnözőre, akit közjogi hatalma, mentelmi joga vagy egyszerűen magas hivatali, esetleg kormányközeli kapcsolatai védenek. Egy ilyen embernek a hatalom sáncai mögül azt kiabálni, ha tud valamit, tegyen följelentést, az nem kevesebb, mint politikusi gyávaság. Ha Orbán mondja, ha Pintér, ha Polt. De ha már: Bod Tamás kollégánk 2016-ban írt Simonka ügyeiről, most 2021-et írunk. Addig vajon mi történt? Pintértől Poltig torkukon akadt a szó?
...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.