2021. december 16., csütörtök

PHILIP, A FÉRFI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.12.16.


Rákay Kálmán akkor veszett el a józan ész számára, amikor annak idején kétmillió fideszeset delirált a Kossuth térre. Ezzel kijelölte a helyét a Fidesz-univerzumban, voltaképp ekkor döntötte el, hogy gazember lesz, és ehhez az elképzeléshez azóta is görcsösen ragaszkodik. Közpénzzel jól kitömve szolgálja az urát, hogy alkalmasint miképp, az őt minősíti. Az eltelt hosszú évek alatt az egyik legellenszenvesebb, ilyen csigataknyas megmondó emberré vált a galeriben/maffiában, de megvan az a képessége, hogy mindig tud mélyebbre süllyedni az ótvar kútjában, ami számára már-már Thomas Mann és az ő Józsefje mércéjével mérhető, miszerint mélységes mély.

Miként megállapítottuk Rákay Kálmán csigataknyas esszenciáját, ezzel a lendülettel azt is felismerhetjük benne, hogy beszari alak, aki, miután elvetette a gyűlölködés magvait, úgy vonul vissza, mintha ott sem lett volna soha, de a szaga azért jelzi, hogy arra járt. Ezúttal Fekete-Győrnek ment neki, de csak úgy, mint utcai harcos főnöke a függöny mögött kevlár mellényben. Fekete-Győr ugyanis közzé tett egy fényképet, amelyen a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciója előtt tiszteleg úgy, hogy ő is adományoz, s mindeközben újszülött fia egy kendővel rá, azaz az apjára van kötve, mint az látható ma rend szerint más fiatal anyákon és apákon is.

Rákay Kálmán mindebből az adományozás gesztusát nagyvonalúan kikerülve, az apa és fia kapcsolatára fókuszál akkép, hogy a képhez csak ennyit ír: „Szép, új világ”. Sem többet, sem kevesebbet, hanem csak sugall annak, azoknak, akiknek erre van kiélezve az agya, tehát a buzizó, LMBTQ-zó, genderező hordáknak, hogy végezzék el ők az aljamunkát, amit Rákay Kálmán megálmodott. És ők a kommentjeikben végzik is alaposan. Ám mindezt, hogy el ne feledjük, azon a Facebook oldalon, amelyet a Megafon Központ közpénzekből stafíroz ki, Rákay Kálmán tehát az aljamunkával pénzt keres, mintha más csatornákon nem adna neki a kedves vezető épp eleget.

Nem mondunk ítéletet, és nem szabunk ki büntetést, azt megeszi majd a karma, és első ténykedését már abban is látjuk, amikor a néhai Rákay Kálmán Philipre módosította a nevét, ami úgy hangzik, mintha egy hímringyó volna, de ez legyen az ő baja. Ebben a cselekedetben, az akcióban azonban próbáljuk meglelni mintegy a mozgatórugót és Philip, a férfi alacsony horizontját, és ott tudunk rá akadni, hogy sugalmazása szerint az, hogy Fekete-Győr apaként magára kötve hordozza a gyermekét, valami egészségtelen, sőt, egyenesen perverz dolog. Mindebből az fakad, hogy Rákay Kálmán szerint egy ilyen bensőséges viszonyból a csecsemőnek, vagy az apjának baja származik.

Vagy mindkettőnek. Úgy véljük, az a delírium, hogy a fiú csecsemő attól, hogy egy férfi testének melegét érzi, meghasonlik nemi identitásában, és olyan zavarok támadnak bene, hogy felnőve Philippé keresztelkedik át netalán. Apai oldalról pedig az lehet a bírálat oka és a sugalmazott ítélet, hogy aki így viselkedik, az nem férfi, még vak komondorja sincsen, a felesége az ilyenre nem főz, noch dazu, még a futballt sem szereti, és még csak nem is utcai harcos. Benne van ebben a Fidesz bunkó férfiideálja, homofóbiája és nőgyűlölete, voltaképp a fasiszta erőkultusz, aminek ím, Fekete-Győr nem felel meg. Hogy is felelhetne, hiszen csak egy libernyák...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.