2021. december 1., szerda

ZUGLÓ MEGTELT, A KAVICSKIRÁLY MÉGIS ÉPÍTKEZHET

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2021.12.01.


Egy NER-hez közeli cég új városközpontot hoz létre Zuglóban. Az önkormányzatnak nem osztanak lapot az ügyben.


– A Bosnyák térre tervezett új városközpont egy alternatív jövőt kínál, ami egészen biztosan jobb lesz, mint a jelen – jelentette ki Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az önkormányzati és magánbefektetői terveket bemutató lakossági fórumon. Bár abban valóban mindenki egyetért, hogy a jelenlegi balkáni állapotokat fel kell számolni, a közös nevező rögtön felbomlik, ha a részleteket firtatjuk. 

– Nincs ideális megoldás, erős kompromisszumokat kell kötni – ismerte el Horváth. Az első kényszer mindjárt abból adódik, hogy a kerületi önkormányzat még a korábbi fideszes polgármester idején, 2006-ban eladta a Bosnyák tér mögötti három külön helyrajzi számon szereplő 6,8 hektáros területet, így az önkormányzatnak kevés beleszólása maradt abba, hogy mi épüljön ott. Ráadásul a kormány rögtön az önkormányzati választások után nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a beruházást. Ez pedig azonkívül, hogy gyorsítósávra tette a projektet, egyúttal felmentés is a kerületi építési szabályok alól. – A kormányhatározat 4000 lakás építését teszi lehetővé a területen, de a cég önkorlátozó módon csak 950-et épít – közölte Horváth Csaba. Csakhogy az előző kerületi főépítész már 2019-ben azt mondta: Zugló megtelt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.