2022. január 20., csütörtök

A BOLTOKKAL AKARJÁK MEGFIZETTETNI AZ ÁRSTOPOT, VALÓJÁBAN AZ ÖSSZES VÁSÁRLÓ FOGJA ÖSSZEDOBNI

G7.HU
Szerzők: TORONTÁLI ZOLTÁN, STZBNYA BENCE
2022.01.20.


Múlt heti cikkünkben, még az élelmiszer árstop részleteit tartalmazó rendelet megjelenése előtt azt írtuk, hogy feszültséget kelthet a boltláncok és az ellátási lánc különböző szintjein álló beszállítók között a maximált árakhoz való alkalmazkodás. A részletek ismerete nélkül akkor azt vetettük fel, hogy a veszteségek benyelése a gyengébb alkupozícióval rendelkező beszállítókra hárulhat. Azt feltételeztük ugyanis, hogy a boltok megpróbálják majd a beszállítókra, azok pedig a termelőkre nyomni a terhet, és az ellátási láncon végigfutva a szereplők a piaci erők megoszlása szerint nyelik le a kieső bevételeket.

A hétvégén megjelenő rendelet, több szereplő nyilvános nyilatkozatai és háttérbeszélgetéseink alapján azonban cikkünk írásakor most már úgy tűnik, hogy a fenti láncreakció nem következik be. Az árstop a beszállítói árakra nem vonatkozik, nem véletlenül harsogja a kormány azt, hogy a veszteség a kiskereskedelmi szereplőknél realizálódik majd.

A hét érintett árucikket általában hosszabb távú szerződések alapján szállítják a beszállítók, amit vis maior körülményre hivatkozva normál esetben fel lehet mondani vagy annak módosítását lehet kérni. Az árstop azonban (jelenlegi ismereteink szerint) nem minősíthető majd vis maiornak. Ez gátolhatja meg, hogy a bolt a nyakába rakott terhet a beszálító felé érvényesítse. Végső soron így védi meg a kormány a jellemzően magyar termelőket az általa kitalált árcsökkentés negatív hatásaitól.

Érdekes helyzetet teremthetne az, hogy a kereskedelmi törvény szerint a jelentős piaci erővel rendelkező (értsd: nagy, meghatározó) üzletláncok nem értékesíthetnek árut a beszerzési ár alatt, a jogalkotó ezzel is a termelőket próbálja megvédeni. Az árstop azonban elvileg akár a jelenlegi beszerzési ár alá is vihetné egy-egy termék fogyasztói árát, vagyis a rendelkezés törvénytelenségre kötelezné a boltokat. Úgy tudjuk azonban, hogy ezt azzal az elég furcsa kitétellel védik ki, hogy az árstopban érintett hét terméknél az októberi beszerzési árat kell alapnak tekinteni (miközben a valóságban a bolt konkrétan nem azon az áron veszi át a terméket).

Nagy Márton, Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági főtanácsadója már a rendelet megjelenése előtt, múlt hét pénteken azt nyilatkozta a Portfolio.hu-nak, hogy a kormány a szerb árstopot tanulmányozva döntött úgy, hogy csak a kiskereskedelmi árakat szabályozzák, ami miatt „nem reális”, hogy a kiskereskedelmi szereplők áthárítsák az árstop költségeit a beszállítóikra. Nagy szerint az sem reális, hogy a boltok a hazai beszállítóikat olcsóbb külföldiekre cseréljék. „Az átmeneti helyzetben ez nem is lenne indokolt, vélhetően a kereskedők is többre értékelik a helyi, stabil beszállítóikat” – mondta erről. Valójában azonban az lehet a fő gát, hogy a boltok egyszerűen nem tudnak kilépni a jelenlegi szerződéseikből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.