2022. január 4., kedd

CSAKUGYAN KÖVÉR LÁSZLÓ ELŐZETES ELUTASÍTÁSÁN MÚLT NOVÁK KATALIN ÁLLAMFŐJELÖLTSÉGE?

TELEX
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2022.01.04.


Gulyás Gergely szilveszter napján alighanem kicsit belerondított Novák Katalin államfőjelölti elfogadtatási kampányába, amikor kijelentette, hogy Orbán Viktor eredetileg Kövér Lászlót, az 1-es számú Fidesz-tagkönyv tulajdonosát, a párt országos választmányi elnökét, az elnökség legrégibb tagját kérte fel elsőként. Kövér azonban – állította Gulyás – nemet mondott. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy Novák Katalin lemondott tárca nélküli miniszter azért jó választás az államfőjelölti szerepre,

„mert a több felmerülő jelölt közül Kövér László nem vállalta, ennek ismeretében pedig egyetértettünk abban, hogy Novák Katalin jelölése a legjobb döntés”.


Gulyás Novák Katalin erényeinek kisebbítését még azzal is tetézte, hogy a miniszterelnök Kövér Lászlóval beszélt először, ám ő „egyértelműen jelezte, hogy ahogy korábban, úgy most sem szeretné elfoglalni az államfői széket”. Úgy vélte, Kövér jelölése nem lett volna provokáció, sőt, jó ötlet lett volna, támogatta volna őt is, egyetlen ellenérvet tudott volna csak felhozni vele szemben:

„hogy a Fideszben nehezen betölthető űrt hagyott volna a házelnök kivonulása a pártpolitikából”...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.