2022. január 5., szerda

NEM TITKOS, DE NEM IS NYILVÁNOS: EGYRE TÖBB „KÉTEZRES” DÖNTÉST HOZNAK ORBÁNÉK

HVG
Szerző: LENGYEL TIBOR
2022.01.05.


Az Orbán-kormányok 2010 óta 1549 olyan kormányhatározatot hoztak, amelyek nem titkosak, mégsem tudni, mi áll bennük. Ezek száma egyre nő: a döntések harmada, 504 tavalyi. Ám a félezer 2021-es határozat egyike sem nyilvános, mert döntés-előkészítő anyagnak számítanak.


Csak tavaly félezernél több olyan döntést hozott a kormány, amely minősített adatot nem tartalmaz, így semmi nem indokolná a nyilvánosság előli rejtegetésüket, mégsem tudni, mi áll bennük – derült ki a hvg.hu közérdekű adatigénylése nyomán. Ilyen nem titkos, de nem is automatikusan nyilvános, úgynevezett kétezres kormányhatározatból (hogy miért kétezresnek hívják, azt kicsit lejjebb tisztázzuk) 2021-ben (november végéig) 504-et hozott a kabinet, ám ezek egyikét sem adják ki, arra a gumiszabályra hivatkozva, hogy azok döntés-előkészítő anyagok.

Az adatigénylésben kikértük, hogy az Orbán-kormányok 2010-es hivatalba lépésük óta hány ilyen, kétezres határozatot hoztak. A Miniszterelnöki Kormányiroda válasza szerint a 2010-es bő fél évben még csak 14-et, a 2011-es teljes évben aztán már 19-et. Aztán később egyre többet: 2014-ben már 33-at, és onnantól két évente dupláztak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.