2022. január 5., szerda

KAMUDIÁKOKKAL MENT RÁ A MAFFIA A FELNŐTTKÉPZÉSHEZ IS ELÉRHETŐVÉ VÁLT DIÁKHITELRE

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2022.01.05.


Az állam szeretett volna segíteni azoknak, akik egy vonzó, korszerű munkahely érdekében felnőttként is hajlandóak tanulni. A Diákhitel Zrt. kedvező hiteleket vezetett be a tandíjra, de még az időszak megélhetési költségeire is. Ám egy szervezett bűnözői kör olyan gyorsan ráúszott az előzetes hitelbírálat nélküli lehetőségre, hogy a programot pillanatok alatt be kellett zárni, át kellett írni.

Nincs szomorúbb annál, mint amikor sokak munkája, egy valóban jószándékú, társadalmilag hasznos kezdeményezés kisiklik. Az állam, jelen esetben a Diákhitel Központ Zrt. és a magánszféra hosszú előkészítés (lobbimunka és egyeztetések) után kibővítette a diákhitelek elérhetőségét. A Magyar Közlöny 2021. március 29-i számából derült ki, hogy a felnőttképzéshez is megnyílt kétféle diákhitel. A Telex is írt arról, hogy 2021. május 31-től a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhetővé vált a diákhitel. A 18 és 55 év közötti korosztály a három hónapnál hosszabb

- szakmai oktatáshoz,

- részszakmára felkészítő szakmai oktatáshoz,

- engedélyhez kötött szakképesítésre felkészítő szakmai képzéshez,

- illetve nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzéshez

is igénybe vehette a hiteleket...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.