2022. február 12., szombat

ÍGY DÖNGÖLTE FÖLDBE A TURIZMUST A JÁRVÁNY - SZÉP-KÁRTYA NÉLKÜL MÉG NAGYOBB LENNE A BAJ

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: L.J.
2022.02.10.


Fekete esztendő volt a 2021-es év is a turizmus számára. Feleződött a kereskedelmi szálláshelyek bevétele a 2019-es, Covid előtti utolsó „békeév” bevételéhez képest, bár a 2020-asnál 24 százalékkal több pénz folyt be. A számokból jól látszik, hogy a SZÉP-kártyás költések nélkül még nagyobb lenne a baj, hiszen minden ötödik-hatodik forintot ezzel fizették a belföldi vendégek.


Hiába látható némi javulás 2021-ben, a turizmus számára a tavalyi év is fekete esztendő volt. 2020. óta is csak azért nőttek némileg a bevételek, mert kevesebb és összességében rövidebb ideig tartó lezárások voltak. A 2019-es, járvány előtti év óta azonban brutális a visszaesés.

Brutálisan visszaesett a vendégek száma


A KSH legfrissebb adataiból látható, hogy 92 ezerrel több, összesen 4 millió 104 ezer belföldi vendég töltött el itthon 10 millió 501 ezer vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken 2021-ben, mint 2020-ban. A belföldi vendégéjszakák száma pedig egy év alatt 5,9 százalékkal, 585 ezerrel nőtt. Ha viszont 2019-hez viszonyítunk (6,7 millió belföldi vendég), akkor a hazai vendégek száma 40 százalékkal volt kevesebb, az eltöltött vendégéjszakák száma pedig 34 százalékkal csökkent. Vagyis az itthon nyaralók - már akik megtehették - személyenként hosszabb időt pihentek a saját hazájukban, mint korábban. Ami a koronavírus-járvánnyal járó utazási korlátozások fényében nem meglepő.

A külföldi vendégek száma – épp a kevesebb lezárás miatt – látványosan, 28 százalékkal nőtt tavaly 2020 óta. Csakhogy hazánkba 1 millió 747 ezer külföldi, 72 százalékkal kevesebb látogatott, mint 2019-ben. Akkor ugyanis 6 millió 169 ezren utaztak hozzánk.

Az itt eltöltött külföldi vendégéjszakák számán is jól látszik a visszaesés a járvány miatt; míg 2019-ben 15 millió 753 ezer éjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken a külföldiek, addig 2021-ben mindössze 4 millió 731 ezret. 2020-hoz képest 25 százalék volt a növekedés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.