SZÍNHÁZ A HATÁRON

REZEDA VILÁGA 

Szerző: Rezeda
2022.02.27.

Háború van. Egyszerű ezt így leírni, de nehéz megélni a békéhez szokott embernek azzal a ráismeréssel, hogy nagy valószínűséggel faja (homo sapiens sapiens) neve ellenére a legostobább és legvérengzőbb, öncélúan gyilkoló organizmus, amelyet az evolúció kitenyésztett. Rettegések viszont élnek benne, mint ahogyan a házilégy is fél a haláltól, neki viszont nincsen tankja, és talán jobb is így. Az ősi halálfélelmet ki is lehet használni, mint ahogyan mindenféle remegéseket, az ismeretlen elmúlástól való iszony termi meg az isteneket, ez viszont műkeresztény államokat hoz létre, és máris leírtuk azt a fejlődési ívet, amely a barlangrajzoktól Orbánig vezet. Működtető veleje pedig az elemi ösztönök, és így jutunk el az ukrán-magyar határra.

A kedves vezető ott járt tegnap, megtekintett mintegy, egyrészt, hogy jelenlétével biztonságot igyekezzen sugározni, másrészt pediglen, hogy mindezt aztán egy hónap múlva szavazatokra váltsa. Ez a végső cél. Képeket kaptunk a megtekintésről, amelyeken a kedves vezető a pusztaságba bámul oldalán nem pocakos, neki tetsző tábornokokkal. Fürkészi a horizontot ott, ahol az ég a földet éri, és konstatálja, semmi nem történik az ég egy világon, hacsaknem annyi, hogy valahol messze lőnek és bombáznak, amitől ő megvédi a népét. Feltehetőleg entestével fog a nehéz harci járművek elé feküdni, mint annak idején a víznek, mert eszünkbe jutnak más megtekintések, korábbi színházak, amelyek építették a hős nimbuszát.

És amiként eszünkbe jutnak ezek, nevetnénk nagyon, de nincsen ahhoz nekünk kedvünk, csak a forgatókönyv hasonlósága ötlik fel, és ide is idézzük annak bizonyságára, hogy nem a levegőlégbe beszélünk. Most a muszka fenyeget minket, hajdan a víz, abban az időben, amikor még Bakondi is katasztrófában utazott és nem migráncsokban. Innen nézvést tehát egyszerűbb volt a világ, következésképp mókásabb is. Amikor a víz támadott és nem a muszka, akkor még kuncogni is volt érkezésünk, így milyen jó is megidézni, hogy miből lett a tegnapi háborús határt szemléző cserebogár. 2014-et írtunk a jelent idején, és még nem tudtuk, hogy egyszer háború is lesz. Következésképp a víz fenyegetését kellett kampányelemmé tenni. Mutatom.

…Öblözet – mondja Orbán Viktor, “Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek, – Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit, – Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?  – Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán, – Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ, – Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl?, Másfél méter?, – Onnan? Igen! – feleli Bakondi… – Hát nem délibábos Hortobágy az ember egész rohadt élete? Debizony. Mert és ugyanis tegnap a határon ugyanezt tapasztaltuk, csak a dramaturgia volt kicsit más, ám végül is ugyanaz.

Orbán merengve megtekintette a horizontot, és amiként annak idején megállapították, hogy a víz föl fog jönni, most meg az volt a konstatálás, hogy a háború fog eddig felhúzódni. Bokáig, vagy akár térdig is. Ahogyan személyesen maga ő előadta: „Megnéztem a katonáinkat, és megnéztem a rendőreinket. A katonáink elfoglalták a kijelölt pontokat és telephelyeket. Összességében tehát azt mondhatom, hogy itt a keleti határvidéken rend, nyugalom, fölkészültség és biztonság van. A határ másik oldalán egy háború zajlik, aminek a frontvonala még odébb van, nem érkezett be még Kárpátaljára. Itt még komoly katonai cselekmények nem voltak, de ha elhúzódik a háború, lesznek itt is komoly katonai cselekmények...

ITT OLVASHATÓ