2022. február 6., vasárnap

TÁRSASHÁZ MENTETTE VOLNA MEG A TISZTVISELŐTELEPI MŰEMLÉK JELLEGŰ TEMPLOMTORNYOT, DE NEM JÖTT BE

TELEX
Szerző: TENCZER GÁBOR
2022.02.03.


Zubreczki Dávid építészeti szakíró az ingatlanhirdetések között egy sajátos látványtervre talált, ami szerint társasházat építenek a VIII. kerületi, tisztviselőtelepi árva torony mellé – vagyis inkább köré. A fővárosi főépítész szerint gyenge és sematikus tervet többször tárgyalta, majd elfogadta a kerületi tervtanács. A dolgok azonban úgy alakultak, hogy végül úgy néz ki, se társasház, se torony nem lesz.


„Akár le is lehetett volna bontani a tornyot, mert nincs a védett épületek listáján, de úgy gondoltam, belefér, ha marad, legyen valamilyen az a ház, ami mellé épül”

– mondta lapunknak templomtornyos társasházat kitaláló cég projektmenedzsere, aki névvel nem kívánt a cikkben szerepelni. Mint elmondta, a tisztviselőtelep tekinthető Budapest első luxus lakóparkjának, itt volt az 1900-as évek elején egy evangélikus imahely, amihez a 30-as években épült a nevezetes torony.

A modernnek számító, de már romos torony elmondása szerint tetszett neki, ezért támadt az az ötlete, hogy hozzák rendbe, és használják fel a társasház építéséhez. Tudták, hogy a terv megosztó, de az esztétikáról nehéz beszélgetni, mondta.

A templomtornyos társasház terveit bemutatták az önkormányzatnak, és személyesen Pikó András polgármester is látta a projektmenedzser szerint, sőt a helyi civil egyesülettel is egyeztettek.

A Vajda Péter utcai épületegyüttes terveit egyébként Krizsán András építész készítette, és szó volt róla, hogy a toronyhoz tartozó földszinti épületrészt az egyház vagy karitatív szervezet kapja meg használatra. A társasház engedélyeztetése az utolsó simításoknál tartott a múlt hét végéig. A terv szerint úgy volt, hogy az építkezés az év közepén kezdődne, és jövő év végén adnák át a házat...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.