2022. április 29., péntek

A HOMOSZEXUALITÁS A KÖZÖSSÉGNEK IS HAJTHAT EVOLÚCIÓS HASZNOT

QUBIT LIVE #4
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2022.04.29.


„Azok a gyerekek, akik később homoszexuálisként azonosítják magukat, 4-5 éves korukban már tudják, hogy mások, mint a többiek. 8-10 éves korukban elkezdik sejteni, hogy ez a másság valahogyan kapcsolódik a nemiséghez, és végül 14-15 éves korukban azonosítják, hogy a szexuális orientációjuk tér el az átlagostól. A lidérces homofób népszavazás tárgya pontosan az, hogy a gyerekeknek sikerül-e tisztába kerülniük a saját identitásukkal. A felvetés, hogy ebben akadályozni kell őket, kifejezetten embertelen és gyerekellenes” – tett hitet több évtizednyi kutatási tapasztalattal a háta mögött Tóth László szociológus szerda este, a homoszexualitás tudományos hátterét több tudományág képviselője segítségével boncolgató Qubit Live-on.

A rendezvényt a Qubit színeiben megnyitó Kövesvári Krisztiánnal együtt az előadók, a Qubit helyszínen jelenlévő szerzői és a közönség egyaránt örültek, hogy két év után újra lehetett élőzni. Ezt a velem egy sorban ülő fiú például azzal adta tudtára a mellette ülő lánynak, hogy alig leplezett izgalommal a hangjában megkérdezte tőle, hogy „te voltál már Qubit Live-on?”, mire a lány kissé félszeg mosollyal azt válaszolta, hogy „még nem, de már nagyon vártam a ma estét!”. A lelkes őszinteséggel várakozó lány egyébként a magyarok eredetének, a DNS-forradalomnak, valamint a robotika és a nyelvészet kapcsolatának a legfrissebb kutatási eredményeit boncolgató Qubit Live rendezvényekről maradt le. „Szenzációs lesz, majd meglátod” – mondta a fiú.

Az élő találkozó fényét Matisz Flóra Lilinek az előadásokat és a közönségtalálkozót keretbe foglaló improvizációs zenei performansza is emelte. Még ha politikai szerepvállalást nem is tűzött a zászlajára, az alapos és hiteles tudományos tájékoztatás nevében, a demokratikus társadalmi működés elkötelezett híveként a sorban a negyedik Qubit Live az evolúcióbiológia, a genetika, a szociológia, valamint a genderkutatás legfrissebb eredményei segítségével utánajárt, hogy örökölhető-e a homoszexualitás, illetve a gének vagy a környezeti hatások határozzák-e meg, hogy valaki az ellenkező neműekhez, vagy a saját neméhez vonzódik-e...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.