2022. április 7., csütörtök

KIMUTATTÁK, ENNYIT BUKTAK AZ OROSZ OLIGARCHÁK - AFRIKAI SZINTRE IS SÜLLYEDHET AZ ORSZÁG A SZUPERGAZDAGOK TOPLISTÁJÁN

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Azénpénzem
2022.04.07.


Közel 13 ezermilliárd forintnak megfelelő összeget veszített a 10 leggazdagabb orosz pénzember 2022 március végéig az ukrajnai invázió miatt hozott nyugati szankciók eredményeként. Szakértő szerint Oroszország akár Afrika mögé is visszacsúszhat a szupergazdagok regionális toplistáján.


Oroszországban 2021-re a legalább 1 millió dollárral rendelkező vagyonos réteg (HNWI) létszáma elérte a 312 ezer főt, miután 5 év alatt 50 százalékos bővülést produkált. A 30 millió dollárnál is vagyonosabbak (UHNWI) száma 6200 főre rúgott tavaly, holott 2016-ban még csak 3700 orosz állampolgár számított UHNWI személynek. Azaz a legmagasabb vagyonkategóriában is markáns, 68 százalékos növekedés történt - közölte a Blochamps Capital.

Karagich István, a pénzügyi tanácsadó és business intelligence cég ügyvezetője szerint Oroszország egyik fő gazdasági pillére a stabil és lojális nemzeti oligarcha réteg. Mint kifejtette: a gazdasági-pénzügyi-politikai kohézió alaptézise, hogy az orosz elnök megteremti a pénzügyi elitben való mozgás kereteit, de bármikor meg is vonhatja a bizalmat. A vagyoni elit tagjai így nem csupán a rezsimhez lojálisak különösen, hanem egymáshoz is úgy kapcsolódnak mind pénzügyi, mind ideológiai relációban, mint a szoros, kovalens kötésben lévő molekulák.

Az ezredforduló után – részletezte (szerintünk továbbgondolásra érdemesen) Karagich – rengeteg állami tulajdonú vagyon, vállalat és pénzintézet hevert parlagon Oroszországban, amelyekhez csak egy rendkívül szűk, jó kapcsolatokkal rendelkező, okos, ambiciózus rétegnek volt hozzáférése, és amelynek tagjai meg is ragadták a kínálkozó pénzügyi eszközöket, valamint a velük járó lehetőségeket. Az oligarchák azonban rendkívül gyorsan hatalmasra nőttek, és az elnöknek korlátoznia kellett az erejüket. Ezért lassan egy olyan függőségi-kötelmi rendszert épült ki, amelyben a legfelső vagyoni elit mozgástere és hatalma tőle, illetve az általa biztosított hozzáférésektől, garanciáktól függ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.