2022. április 5., kedd

NEM VOLT SZISZTEMATIKUS CSALÁS A VÁLASZTÁSOKON, DE FURCSA A SOK EXTRÉMEN FIDESZES TELEPÜLÉS

G7.HU
Szerzők: HAJDU MIKLÓS, JANDÓ ZOLTÁN
2022.04.05.


Olyan szisztematikus választási csalás, amit statisztikai eszközökkel egyértelműen ki lehetne mutatni, nem volt a vasárnapi országgyűlési választáson. A kormánypártok néhány kisebb településen elért extrémen magas eredménye ugyanakkor még a statisztikai elemzésekből is kilóg. Helyenként napközbeni szervezett mozgósításra utaló jelek is vannak, de tömegesen valószínűleg ilyen sem volt.

Nem tömték meg az urnákat fideszes szavazatokkal

A rendszerszintű, nagymértékű választási csalásra utaló egyik legegyszerűbb statisztikai jel, ha a szavazati és részvételi arányok erősen eltérnek a normális eloszlástól*. Ez akkor történhet például, ha egyes szavazókörökben valamilyen módon – akár a választópolgárok tettleges bevonásával – egy bizonyos pártra szóló voksokkal pakolják meg az urnákat, illetve, ha a választókat saját indíttatásuk ellenére is részvételre buzdítják, netán kényszerítik.

Nézzük először a szavazóköri részvételi hajlandóság eloszlását, méghozzá az érvényesen szavazók aránya alapján a választásra jogosultak körében, amit az alábbi ábra szemléltet. Az oszlopok magassága kifejezi, hogy hány szavazókörben esett a vízszintes tengelyről leolvasható szint közelébe a részvételi arány, és alapesetben a legtöbb szavazókörben az országos átlag – 69,5 százalék – körüli adatot várhatunk az ettől távolabb eső értékek előfordulásának folyamatos ritkulása mellett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.