2022. április 5., kedd

ÍGY MŰKÖDIK A LÁNCSZAVAZÁS A GYAKORLATBAN: EGYMÁS UTÁN ADTÁK BE A SZAVAZÓLAPOKAT AZ OPEL ABLAKÁN EGY PUTNOKI SZAVAZÓKÖRNÉL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2022.04.04.


Az Átlátszó által rögzített videón az elkövetők egy szavazókör közelében, a főút mellett, fényes nappal követték el a csalást. Most bemutatjuk a folyamatot, ahogy több szavazó is részt vett a csalásban. A kihozott szavazólapot odaadták egy kocsiban ülő embernek, a másik kerítésnél álló férfitől pedig feltehetően átvették a jutalmat. A láncszavazás arra jó, hogy ellenőrizhessék az emberek szavazatát, ugyanis a választók kiviszik a kitöltetlen szavazólapot a szavazóhelyiségből, amit kitöltve eljuttatnak a lánc következő tagjának. A videó második felében egy kigyúrt őr, illetve két audis szereplő is látható, akik szintén megálltak a helyszínen egy rövid időre, és interakcióba léptek a csalásban résztvevőkkel – kiterjedt bűnszervezetre bízták a piszkos munkát.


A 6 400 fős Putnok Miskolctól 40 kilométerre, Ózdtól 20 kilométer távolságra fekszik, azért utaztunk el a településre április 3-án az országgyűlési választás délutánján, mert tudomásunkra jutott, hogy a Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (röviden 20k22) egyik tagja választási csalás gyanúját jelentette. Az eredeti bejelentés szerint az egyik szavazókörnél a szemben lévő házba kísértek be frissen leszavazott embereket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.