2022. május 3., kedd

A KILÁTÁSOK POMPÁSAK! ÉLŐ TÖRTÉNELEM...

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.05.02.


Nincs abban semmi új, csak a következetes orosz gondolkodást üdvözölhetjük, hogy Lavrov szerint hiába zsidó Zelenszkij, attól még Ukrajna lehet náci, hiszen – így Lavrov külügyér, a zsidó vér nemzetközi szakértője – „Adolf Hitlerben is zsidó vér volt.”

Mondom, semmi új nincs ebben. A putyini orosz politika szeret a vérrel foglalatoskodni. Alig pár évvel ezelőtt, 2017-ben (!!!) a Szövetségi Nyomozó Bizottság a Kreml kezdeményezésére és az Orosz Igazságügyi Minisztérium támogatásával bejelentette annak gyanúját, hogy II. Miklós cárnak és családjának 1918 júliusában, Jekatyerinburgban elkövetett bestiális lemészárlását valójában nem egy gyilkos bolsevik különítmény hajtotta végre, hanem zsidó-szabadkőművesek egy csoportja, a „hagyományos” zsidó vérvád rituáléjának megfelelően. (Az oroszországi vérvádaknak és az ezt követő pogromoknak jelentős a hagyománya és persze az irodalma is: volt, amikor maga Tolsztoj emelte fel szavát, a kormányt tudatos hazugsággal és aljas erőszakkal vádolva.) Az Orosz Ortodox Egyház 2015 óta dolgozott az ügyön, s a bizottság egyik vezetője, a Magyarországon is járt, főpapi liturgiát tartott és Erdő Péter bíborossal a szekularizációról és a keresztény társadalomban tapasztalható liberalizációról termékeny párbeszédet folytatott Tyihon Sevkunov püspök, Putyinhoz szorosan kötődő rendkívül befolyásos személy, az Elnöki Kulturális Tanács tagja, minden valószínűség szerint Putyin gyóntatója és lelki tanácsadója kiemelte, hogy „határozottan támogatjuk azt a nézetet, mely szerint rituális gyilkosság történt.” Tyihon számára, aki egyébként az „Oroszország – az én történelmem” elnevezésű, a Gazprom által nagylelkűen támogatott megaprojekt vezetője, amely a nacionalista és ortodox fundamentalista szemléletű nemzeti múlt bemutatására törekszik, nos Tyihon és egyházának többi vezetője számára nem kérdés, mi történt 1918 júliusában, Jekatyerinburgban. Hiába tiltakozott az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, hiába tiltakoztak neves történészek, az egyház és az állami vezetés közös konferenciát rendezett a Romanovok zsidók általi meggyilkolásának új fejleményeiről, amelyen megjelent maga Kirill moszkvai pátriárka is, Putyin legfőbb ideológiai támasza.
Szóval Lavrov viszi tovább a hagyományt. Nyilvánvalóan Szijjártó azért kaphatta meg Lavrovtól azt a csodás kitüntetést, mert Lavrov megvizsgáltatta, van-e Szijjártóban zsidó vér, s miután az eredmény negatív lett, a magyar külügyér átvehette a kitüntetést. Szijjártó most természetesen azért nem küldi vissza a „Barátságért” kitüntetést a feladónak, mert ezzel azt a gyanút ébresztené az orosz vezetésben, hogy lám, a külügyminiszterben mégiscsak lehet egy kis zsidó vér. Ezt pedig – lássuk be – a magyar állami vezetés és a külügy nem kockáztathatja. Elvégre már a magyar parlamentben is ott ül a Mi Hazánk. Kell az, hogy Dúró Dóra most Talmudokat kezdjen el ledarálni?

Mindenesetre a kilátások pompásak! Élő történelem.
...
Lavrov azt is volt szíves elárulni, hogy a legnagyobb antiszemiták a zsidók. Lavrov ezzel felszabadította a tudatalattimat, s végre bennem is tombol az antiszemitizmus.
Amúgy szeretem Lavrov lenini dialektikáját. Szerintem például a legnagyobb ruszofóbok az oroszok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.