2022. május 12., csütörtök

A MAGÁT ROCKZENÉSZNEK TARTÓ DEMETER SZILÁRD AZ ÁTLÁTSZÓ PODCASTBAN: „ORBÁN VIKTOR KATONÁJAKÉNT AZT CSINÁLOM, AMIRE Ő FELKÉR”

ÁTLÁTSZÓ / PODCAST
Riporterek: HONT ANDRÁS, ZUBOR ZALÁN
2022.05.11.


„Szeretnék zenélni, csak nem hagynak” – árulta el a néhány év alatt a Századvég munkatársából kormánybiztos, múzeumigazgató, majd a magyar kultúrpolitika csúcsszerveinek egyszemélyi vezetőjévé lett Demeter Szilárd. A hozzá került szervezetekkel az Átlátszó több cikkben is foglalkozott. Demeter Szilárd nemrég elfogadta a meghívásunkat, és az Átlátszó Podcastban nyilatkozott arról, miért vállalta el a PIM, a Magyar Kultúráért Alapítvány vezetését, miért volt szüksége a Hajógyári Sziget jó részére, és hogyan képzeli el a magyar kultúra alakítását. Demeter Szilárddal, valamint Szabó Tibor Benjámin íróval beszélgettek az Átlátszó újságírói, Hont András és Zubor Zalán.


2018-ig még csak főigazgató sem szeretett volna lenni, nem ő választotta a pozíciókat, de megtalálták a feladatok, mondta az Átlátszónak Demeter Szilárd, aki rövid idő alatt a magyar kultúrpolitika talán legbefolyásosabb szereplőjévé vált a kormánytól kapott kinevezések és átszervezések következtében: 2018-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum és a hozzá tartozó hálózat főigazgatója lett, nem sokkal később újabb, az irodalmi támogatásokat szétosztó ügynökségek kerültek az irányítása alá, 2021-ben pedig ő lett a vezetője a számos kulturális szervezetet felügyelő vagyonkezelőnek, a Magyar Kultúráért Alapítványnak – az újonnan alapított vagyonkezelő intézmények mellett milliárdos ingatlanportfóliót is kapott, például budai palotákat és a Hajógyári-sziget jelentős részét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.