2022. május 3., kedd

LEHET KÉSZÜLNI AZ ŐSZI JÁRVÁNYHULLÁMRA, MÁR CSAK ÚGY KÉTMILLIÓ EMBERRŐL LEHET ELMONDANI, HOGY OLTÁS ÁLTAL BIZTOSAN VÉDETT

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2022.05.03.


Az öt év feletti, oltható lakosság egyötöde tekinthető vakcinával védettnek. A többieknek, körülbelül 4,4 millió embernek ahhoz, hogy a vakcinával szerzett védettségüket fenntartsák újabb oltást kellene kérniük - véli a szakértő.


Mostantól a kedvező járványhelyzetre hivatkozva a kormányzati koronavírus központ csak hetente közöl a megbetegedésekkel kapcsolatos adatokat. Ez azt is jelezhetné, hogy a járvány átmenetileg visszaszorult, csakhogy a lapunk által megkérdezett szakemberek szerint nincs különösebb ok hátradőlni: az átmeneti szezonális szünet alatt az őszi hullámra kellene felkészülni.

Csaknem kétmillió emberről lehet elmondani azt, hogy az oltás által védettnek tekinthető, függetlenül attól, hogy átesett-e a betegségen vagy sem – derül ki Weltner János orvos elemzéséből. A szakember a járvány kezdete óta naponta értelemezi a közösségi portálon a járványadatokat.

Mint azt lapunknak elmondta: eddig 6,4 millióan kapták meg az első oltást, a másodikat 6,2 millióan, a harmadikat már csak alig valamivel több mint 3,8 millióan vették fel, a negyedikért eddig 287 ezren jelentkeztek. E számok alapján a teljes népesség 69 százaléka átoltott, védettsége viszont a vírus ellen csak azoknak van, akik vagy az elmúlt fél évben estek át a fertőzésen, vagy a megelőző 4-5 hónapban, azaz 2021 decembere óta kaptak emlékeztető oltást. Az utóbbiak száma alig éri el a kétmilliót (1 936 346), azaz az öt év feletti, oltható lakosság egyötöde tekinthető vakcinával védettnek. A többieknek,

körülbelül 4,4 millió embernek ahhoz, hogy a vakcinával szerzett védettségüket fenntartsák újabb oltást kellene kérniük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.