MUNKAÜNNEP

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.05.01.

A nagy háború tizenharmadik évében a Párt és Ő is egyben úgy gondolták, az egyre nagyobb drágaság, a térkövekből okádott mélabú és az égen ennek kontrasztjaként pimaszul ívelő szivárványok ellensúlyozására ki kell találni valamit, amivel a munkás népet, a keményen dolgozó kisembert megörvendeztetik, és új utat mutatnak lanyhuló szellemének, hogy kötődése, rajongása a Párt és Ő irányába új alapokra helyeződjék és tartalommal töltődjék ki öblösen.

A Propagandaminisztériumban összedugták a fejüket a csinovnyikok, és mivel új dolgot soha ki nem tudtak találni, régi szokások felelevenítése jutott az eszükbe onnan kiindulva, hogy társadalmuk munka alapú, mint ahogyan azt Ő nem győzte mindig hangoztatni, így kapóra jött a május elseje teljesen. A munka ünnepe ez a nap, így a munka alapú társadalom legnagyobb ünnepe lehetne, illetve lesz is, ez most már bizonyos, feltéve természetesen, ha a Párt gondolatára Ő is rábólint.

Így a nagy öregeknek, akik közös kollégiumban laktak még a nagy háború előtt, és az volt a bajuk, hogy nem ők ülnek az ormokon, eszébe jutott hamvas fiatalságuk, a régi május elsejék virslivel sörrel és lufival. Sőt, emelvénnyel, amely előtt szorgos népünk rajongva és okádva elhaladt, az emelvényen pedig a régi nagyok álltak kalapban, és integettek a vonulóknak mosolyogva, ballonkabátban vagy csak zakóban, attól függően, hogy milyen arcát mutatta a tavasz épp akkor.

Az ötlet megszületett, és a vonulásban is volt már tapasztalatuk bőséges béke alapon, mindezt már csak munka alapúvá kellett átkonvertálni, és a buszok ugyanúgy hozhatnák a népeket szerte a nagy nemzeti birodalom minden apró szegletéből. Tudták, hogy jó lesz, és Ő is úgy gondolta, hogy jó lesz, csak egy emelvényt kellett beszerezni, ahonnan integethetnek mosolyogva az alant vonulóknak, és a menet végébe ételt és italt pakolni, hogy az örömök ott legyenek teljesek és visszavonhatatlanok.

Az egyik lelkes párttag, aki annak idején munkásőr volt, de most már ministránsfiú, felelevenítette milyen is volt, amikor a másik Párt – amely nem sokban különbözött a mostanitól – szervezte a majálist mint a munka ünnepét, amelyen dolgozó népünk önfeledten részegedhetett le, és okádhatott a ringlispílről az alatta mulatozókra, elmesélte, hogy is volt ez meg miként, és minden ugyanúgy lett, mint negyven évvel ezelőtt, csak nem sör-, hanem pálinkajegyet osztottak a bávatagoknak.

Ez már az Ő szellemében történt, mert mióta kiderült, hogy ez a gyilkos ital alapvető élelmiszer, és boldog-boldogtalan főzheti a sufniban rogyásig, mindenki ezt itta az aggastyántól a csecsszopóig, ettől hülyült meg, bár magunk közt szólván a többségnek nem is kellett annyira, mint amennyire gondoltuk volna. Így született meg újból az idea, a felvonulás lelkes ideája, mint a Párt, Ő és a nép együvé tartozásának misztériuma a pálinkajeggyel, és a menet végén kondérokban rotyogó velőspacallal...

ITT OLVASHATÓ