2022. május 15., vasárnap

NOVÁK KATALIN MÁRIS BIZONYÍTOTTA, HOGY EGY MEGBÍZHATÓ MÁSODHEGEDŰS LESZ ORBÁN ZENEKARÁBAN

SZEGEDI KATTINTÓS
Szerző: SZEKA
2022.05.14.


Orbán Viktor pragmatizmusa sodorhatja erkölcsi válságba a Fideszt. Az ötödik kormányzati ciklusát kezdő miniszterelnök ugyanis olyan erkölcsi normákat lép át a gazdasági és politikai haszonszerzés indokával, melyeket a nemzetközi színtéren egyre kevesebben tolerálnak. Hiába mondja Orbán Viktor, hogy őt is anya szülte, sokan már ezt is kétségbe vonják, amikor azt látják, hogy az orosz-ukrán háborúból is hasznot kíván húzni. Persze, érzi az ellentmondásokat maga az érintett is, ezért a szavak szintjén olykor elítéli a morál nélküli politizálást. Kár, hogy ezek csak szavak maradnak, ráadásul mással mondatja ki az igazán lényeges tételeket.

Sokakat talán meglepett az, hogy Novák Katalin első köztársasági elnöki beszédében határozottan elítélte Oroszország agresszióját Ukrajna ellen. Mivel azonban Novák is Orbán Viktor köpönyegéből bújt elő, biztosak lehetünk abban, hogy a rá leosztott szerepet mondta fel, amikor Putyint tette felelőssé egy szuverén állam lerohanásáért. Az új köztársasági elnök feladata a NER gépezetén belül amúgy is az, hogy a politika erkölcsi oldalát is felmutassa az emberek felé. Ez persze valószínűleg nem fogja megakadályozni abban, hogy aláírjon olyan törvényeket, melyek kiszolgáltatott helyzetbe hoznak olyan társadalmi csoportokat, melyeket a Fidesz politikája valamilyen okból diszkriminálni akar.

Persze, ne ítélkezzünk előre! Jól esne egy teljesen független köztársasági elnök szájából azt hallani, hogy „Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre”, vagy: „Nem vagyunk semlegesek. Az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk.” Örömmel elhinnénk, hogy Novák Katalin a saját morális álláspontját hirdeti akkor, amikor azt mondja, hogy hajlandók vagyunk áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozzuk a szövetségeseinket abban, hogy áldozatokat hozzanak ennek érdekében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.