2022. június 20., hétfő

AZ ORBÁN-KORMÁNY KÜLÖNADÓKAT VET KI A HÁBORÚ OKOZTA VÁLSÁG MIATT, MAJD UGYANERRE HIVATKOZVA SÖPRI EL A GLOBÁLIS MINIMUMADÓT

24.HU
Szerző: PAPP ATTILA
2022.06.20.


A globális minimumadó csaknem 140 ország társasági-adórendszerét egységesítené, ami a kormány szerint rontaná Magyarország versenyképességét. Pogátsa Zoltán közgazdász lapunknak úgy értékelt, hogy a nemzetközi egyezmény mindössze a lefelé tartó versenyt iktatná ki, ami szerinte alacsony hozzáadott értékű összeszerelő üzemekhez, és soha fel nem zárkózó bérekhez vezet.


"Mi egyáltalán nem vagyunk lelkesek ettől az ötlettől, főleg nem annak jelenlegi formájában, pláne nem a jelenlegi körülmények között".

– fogalmazott a múlt héten Szijjártó Péter külügyminiszter, miután amerikai kollégájával, Antony Blinkennel ismertette a magyar kormány aggályait a globális minimumadó bevezetésével kapcsolatban. Érvelése szerint a háború nyomán kibontakozó gazdasági válság miatt végzetesek lehetnek az újabb adóterhek, hiszen egy „mélyütést kapna az európai versenyképesség”.

A parlamentben a gazdasági bizottság terjesztette elő azt a javaslatot, amely elutasítja a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadását. Az ellenzéki képviselők szerint Bánki Erik a bizottság elnöke délután 2-kor hívta össze a 3-kor kezdődő ülést, ahol a fideszes többségű testület meg is szavazta az előterjesztést. Az indítvány kimondja, hogy az Országgyűlés ellenzi a multik extra adóterheit az EU-ban, tekintettel az „orosz–ukrán háború okozta új világgazdasági helyzetre, a háborús inflációra és a háborús gazdasági válságra”.

A határozat szűk egy oldalas indoklásában a lassú munkafolyamatot, a versenyképesség sérülését és a nagyvállalatok adóztatását megreformáló OECD-javaslat két pillérének kidolgozottsága közti diszharmóniát kifogásolják. Csütörtökön a kormány hivatalosan is döntött arról, hogy az EU-s pénzügyminiszterek pénteki ülésén Varga Mihály a javaslattal szemben érveljen, így is tett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.