2022. június 20., hétfő

ÉRDEMES-E BEZÁRNI A KISISKOLÁKAT? (1. RÉSZ)

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.06.20.


Úgy tűnik, a háttérben már készül a közoktatás racionalizálási programja – ami Magyarországon többnyire a kisiskolák bezárását jelenti –, és a Belügyminisztérium őszre elő is áll vele. Azt, hogy ez a finn példát követi-e, vagy a „fűnyíró elv” alapján működik majd, még nem tudjuk. Az biztos, hogy egy ilyen programot a Belügyminisztérium eddigi rutinja és az önkormányzati kapcsolatok révén végre tud hajtani, és az is, hogy a kiélezett gazdasági helyzet kedvez az intézményhálózat észszerűsítésének. Ezért a pedagógia és az iskola világát kiválóan ismerő szakembereket kérdeztünk arról, mi a véleményük a kisiskolák racionalizálásáról. Nahalka István oktatáskutató szerint gazdasági, pénzügyi okokra hivatkozni nehéz ebben az ügyben, a pedagógushiányra egy kicsit jobban lehet. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint az a kérdés, hogy a kistelepüléseken élő emberek hagyni fogják-e a bezárást.


Nahalka István oktatáskutató azt mondja: annak, hogy a kisiskolák racionalizálásán gondolkodnak, két oka lehet, az egyik a financiális-, a másik a pedagógushiány. A kisiskolákkal az a probléma, hogy fajlagosan drágák. Amikor kis létszámú osztályokban tanítanak, akkor azt ugyanúgy ki kell fűteni, ugyanúgy kell a megfelelő számú pedagógus hozzá. A drágasághoz hozzá szokták tenni, hogy pedagógiai szempontból is problematikus, miután nem lehet olyan erőket összpontosítani egy ilyen iskolába, a feltételek nem lehetnek olyan jók, mint egy nagyobb iskolánál. Az egy régi szociológiai tapasztalat – erről régebben voltak kutatások, de valószínűleg ma is az a helyzet –, hogy a kisiskolákban valójában nem is olyan sok pénz vész el, ugyanis nincs olyan sok belőlük. Pár darab van azért, valamennyi pénzt meg lehetne takarítani, ha integrálnák a nagyobb iskolákba azokat, de olyan nagyon sokat nem.

A pazarlás az oktatási rendszerben nemcsak a kisiskolákban jellemző, hanem a jóval nagyobbakban is. Például megtartanak három osztályt egymás mellett párhuzamosan, miközben a létszám osztályonként 15 körül van. Egyébként elvileg ezt hivatalosan nem is lehetne, de Magyarországon sok mindent meg lehet csinálni. Annak, hogy nem vonják össze az osztályokat a legkülönbözőbb okai lehetnek. A nagyobb iskolákban nagyobb volumenű a pazarlás, mint a kisiskolák esetében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.