2022. június 11., szombat

KIVÉTEL NÉLKÜL DRASZTIKUSAN ÁRAT EMEL AZ ÖSSZES MAGYAR FÜRDŐ

INDEX
Szerző: VCSV
2022.06.11.


20–25 százalékkal drágul a strandolás országszerte a Fürdőszövetség szerint. Ezer forinttal többe kerülhet egyetlen belépő, mint tavaly. Az önkormányzati cégek másfél évig nem emelhettek a koronavírus miatt, most, hogy engedi a kormány, kivétel nélkül növelik áraikat. Mindenütt az energiaár-robbanásra, valamint a bérköltség megugrására hivatkoznak.


Brutális drágulást vezetnek be a strandokon, ezer forinttal is többe kerülhet egyetlen belépő tavalyhoz képest.

Már múlt szombaton árat emeltek a gyulai várfürdőben. Szinte azonnal, ahogy lehetett. Június 1-jével lejárt a rendelet, amely a koronavírus-járványra hivatkozva másfél évig tiltotta, hogy díjat emeljenek az önkormányzati cégek. A fürdők 95 százalékát ilyen vállalkozások üzemeltetik Magyarországon.

A fürdők 2019-ről 2020-ra emeltek legutóbb árat, tehát már két éve, és azóta rengeteg olyan költségnövekedésük volt, amit nem tudtak érvényesíteni

– mondta Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója.

Egy négytagú család tízezer forint alatt nem lép be a fürdőkbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.