2022. június 11., szombat

KOMJÁTHI IMRE: A SZABÁLYOKKAL NEM TUDNAK JÓLLAKNI AZ EMBEREK

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2022.06.11.


A KSH és az Eurostat friss adatai is azt mutatják, hogy nagyon sok olyan ember van Magyarországon – akár a lakosság kétharmada is –, akik máról holnapra élnek. Ezt szó szerint kell érinteni, mert egyre többen vannak, akiket érint a „sokadika”, a hó végi pénztelenség, amikor néhány nappal a fizetés előtt bérből és fizetésből élőknek aggódniuk kell azért, hogy nehogy most lyukadjon ki a gyerek a cipője. A szociológusok ezért is alkalmaznak egy teljesen új kifejezést, a dolgozói szegénység fogalmát – mondta a Hírklikknek Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP elnökhelyettese, akivel az MSZP új szociális csomagjáról is beszélgettünk.


– Azt nem lehet letagadni, hogy emelkedtek a bérek és a minimálbér szintén, de az emelések előtt is Európa sereghajtói közé tartoztunk a fizetéseinkkel, ami azóta sem változott, sőt, romlott a helyzet. Ráadásul ránk omlott az infláció, ami meg egészen egyszerűen elvitte a béremelést vagy a nyugdíjemelést.

Van még lyuk a nadrágszíjon?

– Azt látjuk, hogy azok az emberek, akik máról holnapra élnek, teljesen felélték a maradék tartalékaikat is és elkezdtek hátrálni. Először a mennyiséget vették vissza a fogyasztásból, azután már a minőséget is leengedték, így rosszabb minőségű táplálékot vesznek, rosszabb minőségű ruhákban járnak, viszont az infláció már olyan mértékű – főleg az élelmiszereknél –, hogy többségüknek már nincs hova hátrálni. Ezért gondolja az MSZP, hogy a legkiszolgáltatottabbakat, az egyik napról a másikra élőket, a sokadikát megszenvedőket kell elsősorban támogatni, mert nekik már a létbiztonságuk van veszélyben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.