2022. július 6., szerda

CIRKUSZBAN VOLT A FRADI

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.07.06.


Hoppál Pétert elvitte a mentő a parlamentből, mert baj volt a vakbelével. Tegnap akkora hír volt ez a NER-ben, hogy mindenünnen ez folyt akárha csap, mintha Hoppál Péter érdemelne érdemei alapján ekkora figyelmet, holott nem. Lábadozik már Hoppál Péter, és ezt Istennek meg az orvosoknak köszöni. Nem tudni, milyen megoszlású a hála az ő szívében, fifti-fifti-e, de ezek szerint a Kásler által javasolt tízparancsolat nem védte meg őt a bajtól, mert kellett a szike. Hogy ezek után Istennek hálálkodik, az a dolgok elkenése, akkor próbálhatná ki igazából a felsőbb segítséget, ha a mentők nem mentek volna érte, az orvosok nem műtötték volna meg, megnéznénk akkor milyen állapotban lenne.

De mert gonoszak nem vagyunk, csak megvetjük őt, ezért jobbulást kívánunk neki, és csak azért sajnáljuk, hogy most esett meg vele a baj, mert írtak neki egy levelet, amit így nem kap kézhez, és nem tudja tanulmányozni az abban foglaltakat. Pedig ráférne nagyon. A FESZ (Független Előadó-művészeti Szövetség) ballagott el a postára a borítékkal, rajta a címzett Hoppál Péter államtitkár et., és lehet, szerencse is, hogy nem tudja átvenni, mert még valami baja esne tőle az appendictisen kívül is, és azt nem igazán szeretnénk, mert, mint már előadtuk, nem vagyunk mi vérszomjas vadállatok. A levelezőknek már a neve sem sok jót ígér, ha az embert Hoppál Péternek hívják egyébként.

Ilyen független izékkel csak a baj van, az ilyenek nem ismerik a direktívát, az ilyenek kellemetlenek és kötözködnek, mert csak az igazságot hajtják, ami viszont fájni bír. Még jobban annál a rohadt vakbélnél is. Ezek a függetlenek most „Az előadó-művészeti támogatási programba kötöttek bele”, illetve a pénzosztás módjába és mikéntjébe, amihez az Isten segedelmével most a kórházban lábadozó Hoppál Péternek oly sok köze van beosztásából fakadóan. Az államtitkár már megnyilvánult néhányszor, milyen eszmék vezérlik őt, amelyekből fura dolgok fakadnak, például, hogy ő eztán a noÁr mozgalomnak egy kanyi vasat nem fog adni. Aztán kiderült, hogy eddig sem adott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.